Connect with us

Hirdetés

technokrata

“Cracket szívnak” az Apple jogászai

Dotkom

“Cracket szívnak” az Apple jogászai

A Samsung-Apple per bírójánál, Lucy Koh-nál kezd elszakadni a cérna, amit nem csodálunk.

Egyre jobban kezdik irritálni az Apple és a Samsung jogászai Lucy Koh bírónőt, aki a pert vezeti. A fenti megjegyzés azután hangzott el, miután egy hosszadalmas Samsung prezentáció után az Apple előállt egy 75 oldalas dokumentummal, amiben 22 lehetséges tanút nevezett meg. Ez enyhén szólva is kicsapta a biztosítékot a bírónőnél, ugyanis megkérdezte az Apple ügyvédeitől, hogy miért adtak neki egy ilyen irgalmatlan hosszú dokumentumot, hiszen „ha csak nem szívnak cracket (a jogászok), tudhatnák, hogy ezek a tanúk már nem lesznek beidézve.”.

Az Apple jogászai ezek után beleegyeztek abba, hogy lerövidítik a dokumentumot és elnézést kértek azért, hogy a bíróságot egy ilyen hosszú jegyzettel megzavarták, de csak azután tették meg mindezt, miután az egyik ügyvéd, William Lee fel nem állt és nem közölte a bírósággal, hogy „Nem szívok cracket, erre megesküszöm.”

A bírónő igyekszik az egész tárgyalást az ésszerűség határán belül tartani, de a sárdobálás nem megállítható, és Lucy Koh egyre inkább olyan, mint egy anyuka, aki a két veszekedő gyereke közt próbál rendet tenni és megfelelő igazságot osztani. Mindkét cégnek sok múlik azon, hogy jobban meg tudja győzni a bírónőt a maga igazáról, és ezért nem restek minden rakétát egymásra küldeni. A bírónő pedig abban bízik, hogy ha sikerül döntést hozni és az ügy lezárul, akkor talán eljön a béke.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés