Connect with us

technokrata

Az Apple komoly bevételkiesést szenvedett el a Samsung miatt

apple-vs-samsung

Dotkom

Az Apple komoly bevételkiesést szenvedett el a Samsung miatt

Ezúttal az Apple panaszolta be a Samsungot, hogy az mekkora bevételkiesést okozott neki.

Az Apple kontra Samsung bírósági vita legújabb fejezetében a kaliforniai gyártó panaszolta be a koreai konkurensét, mivel állításuk szerint jelentősen összeget buktak el nekik köszönhetően. Az Apple szerint ugyanis a Samsung másolása miatt a cég mintegy 2 millió iPhone és iPad utáni nyereségtől, vagy 488,88 millió dollár bevételtől esett el.

Az összeg úgy jött ki, hogy Cupertinóban összeszámolták, hogy a Samsung mennyi, a perben érdekelt eszközt adott el, majd ebből kiszámították a profit mértékét. Mindezek után még számolgattak egy kicsit, és végül arra jutottak, hogy kb. 2,5 2,75 milliárd dollárt kellene fizetniük kártérítés gyanánt az Apple részére. Talán mindenki számára világos, hogy a Samsung ebbe biztosan nem egyezik bele, tehát folytatódhat tovább az immár dél-amerikai szappanoperák hosszúságával vetekedő csata.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek