Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Google túl olcsón úszta meg a megfigyelési botrányt

Dotkom

A Google túl olcsón úszta meg a megfigyelési botrányt

A Google beleegyezett abba, hogy 22,5 millió dollárt fizessen, amiért állítólag kijátszotta az Apple Safari böngészőjének adatvédelmi beállításait – közölte csütörtökön az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC).

Az FTC eddigi gyakorlata során még sohasem szabott ki ekkora bírságot, a Google ugyanakkor nem ismerte el felelősségét. A kifizetendő összeg eltörpül a cégnek a második negyedévben jelentett, 12,21 milliárd dolláros bevétele mellett.

A nem túl távoli jövő?

A csütörtökön bejelentett megállapodással lezárult az a vizsgálat, amelyet a bizottság indított a Google ellen. A világ legnagyobb internetes keresőjét üzemeltető cégét azzal vádolták meg, hogy “cookie”-k segítségével nyomon követte a Safari böngészőt használó iPad- és iPhone-felhasználókat, holott azok a beállításaikkal ezt meg kívánták megakadályozni.

Az internetes keresőcég az adatvédelmi beállítások megkerülésével megszegte az FTC-nek a felhasználók hozzájárulását előíró rendeletét, amelyet a bizottság 2011-ben hozott meg a Google azóta megszűnt közösségi hálózatával, a Buzz-zal kapcsolatban.  A Google és a Facebook – a világ legnagyobb közösségi portája – tavaly beleegyezett abba, hogy két évtizeden át auditálhassák, megsértik-e a fogyasztók adatvédelmi beállításait. Erről az után döntöttek, hogy FTC megállapította: mindkét cég ezek kijátszására törekszik.

A Google ellen mind az FTC, mind az Európai Unió hatóságai trösztellenes vizsgálatot folytnak, mert a céget azzal vádolták meg, hogy manipulálja a keresési eredményeket, és azokban a saját termékeit részesíti előnyben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés