Connect with us

technokrata

Nagyot kaszált a Samsung

Samsung_2

Dotkom

Nagyot kaszált a Samsung

A gyártó jelentős részesedéssel bír az okostelefon piacon.

Igazán nem lehet oka panaszra a koreai gyártónak, ugyanis rekord profittal zárta a második negyedévet. A mintegy 4,6 millió dolláros, adózott eredmény elérésében nagy szerep hárult az okostelefon piacra, ahol a gyártó 34,6%-os részesedéssel rendelkezik, utána következik az Apple 17,8%-al, majd a dobogót, a szebb napokat is látott Nokia zárja 7%-al.

Sőt, nemcsak hogy piacvezetők a koreaiak, még növelni is tudták a részesedését az amerikai gyártó kárára. Elemzők szerint ez annak tudható be, hogy igazán széleskörű portfólióval van jelen a gyártó a piacon, így minden árkategóriát le tud fedni, míg az Apple csak a felső kategóriában tevékenykedik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek