Connect with us

Twitterezőket figyel az AFP

tweety

Dotkom

Twitterezőket figyel az AFP

A világ négyezer legbefolyásosabb twitterezőjének tevékenységét elemző honlapot indított csütörtökön az AFP.

A mikroblogra felkerülő üzenetek azonnali szűrésével és összehasonlításával a francia hírügynökség munkatársai által létrehozott internetes eszköz naprakész információkkal szolgál a “digitális diplomácia” tevékenységről.

Az E-Diplomacy úgy működik, mint egy játékszer, de valójában munkaeszköz – mondta párizsi sajtótájékoztatóján Marlowe Hood, az AFP újságírója, a honlap koncepciójának kidolgozója. A nagyközönség és az újságírók számára egyaránt készült honlap iránt a diplomaták már óriási érdeklődést mutatnak – hangsúlyozta Hood.  Az új koncepciót európai és közel-keleti nagykövetségeken, valamint az amerikai külügyminisztériumban, ahol egy 150 fős csapat dolgozik az amerikai diplomácia Twitter-stratégiáján, nagy sikerrel tesztelték. Az e-diplomácia azt tükrözi vissza, hogy az államok és a civil társadalmak hogyan használják a közösségi oldalakat a külpolitikai céljaik eléréshez és a véleményformáláshoz – magyarázta.

A világon jelenleg 450 millióan twittereznek, és napi 200 millió üzenetet küldenek. Ebből az új honlapon jelenleg 4200 rendszeresen twitterező befolyásos személy (állam- és kormányfők, diplomaták, nagykövetek, emberi jogi aktivisták, véleményformálók, nemzetközi szervezetek, lobbisták, hackerek) üzenetei jelennek meg országokra lebontva. Az AFP munkatársai úgy döntöttek, hogy illegális fegyveres és terrorszervezetek (tálibok, csecsenek, FARC) mikroblogos üzeneteit is kategorizálják, de azokat folyamatosan szűrik és az AFP szakértői kommentárokkal látják el a honlapon.

“Ez az első eszköz, amelyen a tweetek szökőárjából a legbefolyásosabbak üzenetei egyetlen, mindenki számára elérhető honlapon összegyűjtve azonnal elérhetők” – mondta a bemutatón Emmanuel Hoog, az AFP elnök-vezérigazgatója. Az oldalon különböző keresőprogramok működnek: vizsgálható, hogy ki küldi a legtöbb üzenetet, kinek az üzeneteire válaszolnak a leggyakrabban, kit követnek a legtöbben, ki kinek az üzeneteire reagál, vagy mi a legfőbb napi téma a Twitteren a befolyásos emberek között. A Google fordítóprogramjainak beépítésével a japán vagy a kínai üzenetek is azonnal érhetővé válnak angolul és franciául.

“Az E-diplomacy célja, hogy hozzájáruljon a hírek jobb megértéséhez, az információk jobb kiválasztásához és elemzéséhez” – hangsúlyozta az AFP vezetője. “Az AFP világhírügynökség: a nagy zűrzavarban mi biztosítjuk a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy kirajzolódjanak a képek. Nem nekünk kell azokat értelmezni, de kulcsot adunk a megértéshez” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a honlap félévig ingyenesen hozzáférhető lesz, azt követően dönt az AFP arról, hogy előfizetőssé teszi-e azt a szakmai felhasználóknak vagy a nagyközönség számára is elérhető eszköz marad. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő
Honor20Pro
LG IFA díjnyertes termékek 2019

Kütyük

2019-2020 legjobb prémium OLED TV-je

2019. augusztus 18. vasárnap
mr-george-zhao-president-of-honor-at-the-honor-vision-china-launch_web

Smart-TV

A Honor teljesen újraértelmezi a Smart-TV fogalmát

2019. augusztus 17. szombat

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő