Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Google aggódik a kormányok növekvő internetcenzúrája miatt

Dotkom

A Google aggódik a kormányok növekvő internetcenzúrája miatt

A nyugati kormányok, beleértve az Egyesült Államokét is, “riasztóan” fokozzák az internetes keresések és a YouTube videók cenzúrására irányuló erőfeszítéseiket – derült ki a Google által nyilvánosságra hozott, az elmúlt két évre vonatkozó “átláthatósági jelentésből”.

“Ez nem csak azért riasztó, mert korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, hanem azért is, mert az erre irányuló kérések egy része olyan országoktól érkezik, amelyekről ilyenre nem számítottunk, a nyugati demokráciákkal kapcsolatban ugyanis nem szokás automatikusan a cenzúrára asszociálni” – írta hétfőn megjelentetett blogbejegyzésében Dorothy Chou, a Google vezető politikai elemzője.

Példaként hozta fel, hogy a spanyol hatóságok tavaly 270 keresési eredmény – egyebek között polgármesterekre és ügyészekre vonatkozó cikkek és blogok – eltávolítását kérték a cégtől, Lengyelországban pedig egy közintézmény szerette volna töröltetni az őt bíráló linkeket. “Nem teljesítettük ezeket a kéréseket” – szögezte le Chou.

2011 második felében amerikai hivatalok 6192 tartalom (blogbejegyzés vagy online videó) eltávolítását kérték, ami 718 százalékos növekedés az előző hat hónap 757 folyamodványához képest. A bűnüldöző szervektől és a bíróságoktól a Google 2011 júliusa és decembere között 187 ilyen kérést kapott, ami 103 százalékos növekedést jelentett az előző fél év 92 ilyen kérésével szemben. A Google az amerikai törlési igények 42 százalékát elégítette ki részben vagy teljes egészében az elmúlt év második felében, ami az arányát tekintve jelentős csökkenést jelent 2010 azonos időszakához képest, amikor a kérések 87 százalékának adtak helyt.

A kétéves jelentés szerint jelentősen megnőtt a kormányoknak az az igénye, hogy betekintést kaphassanak a Google felhasználóira vonatkozó adatokba. Az informatikai cég ezen a téren sokkal nagyobb együttműködési hajlandóságot mutatott. 2011 második felében amerikai kormányzati szervek 6321 alkalommal fordultak a Google-hoz felhasználói adatokért és a cég az esetek 93 százaléka esetében legalább részlegesen együttműködött. A kérések nagy része bűnügyek felderítésével kapcsolatban fogalmazódott meg. A Google a legnagyobb arányban az amerikai hatóságok kérését teljesítette, Nagy-Britannia esetében ez az arány 64, Franciaországéban 64, Kanadáéban pedig csak 44 százalék volt. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés