Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nokiát vegyenek!

Dotkom

Nokiát vegyenek!

Most bárki, mondhatni kockázat nélkül, egy picit finn lehet az új árleszállítás akció jóvoltából, ugyanis a Nokia részvény lassan olcsóbb lesz, mint a benzin. Itt egy újabb cég, amelyik a Kodak sorsára jut?

Megjárta a poklot a Nokia, most a Microsoft is simán felvásárolhatná, ha már egy részvény nincs két és fél dollár. Jelenleg egy részvényért 2.43 centet adnak, ami remekül mutatja, hogy a finn gyártó hajója bizony rossz irányba halad. A nagy Microsoft-házasság előtt még stabilan tíz dollár felett volt a részvények darabonkénti ára, a bejelentés után azonban azonnal esni kezdett a papírok értéke. 2011. február kilencedikén érte el a két éves csúcsát a papír, ugyanis 11.73 dollárt adtak egy részvényért, ez három nap alatt 8.84 dollárra esett le.
A Lumiák bemutatásakor még volt remény a Nokia felemelkedésére, de a mérsékelt fogadtatás és a gyér eladási számok illetve a sorba produkált negatív negyedéves mutatók hatására elképzelhető, hogy a részvények árfolyama sose lesz már a régi és a Nokia a Kodak sorsára jut. Utolsó segélykiáltásként a Microsoftot hívta segítségül a minap, hogy segítsen valami sikeressel betörni az ultra olcsó okostelefonok világába, de annyira kiszámíthatatlan a finn cég jövője, hogy elképzelhető, hogy lassanként el kell adnia mindenét, hogy fennmaradhasson a víz tetején. Persze jelentkezők jócskán vannak, jól jönne a többi gyártónak a trónfosztott világelső szabványai és szabadalmai, bár lehet, hogy a Microsoft mindenkit megelőzve szépen felvásárolja az egész finn manufaktúrát, mondhatni bagóért.

Talán jobban tenné a gyártó, ha újra elkezdené gyártani 6310-es sikertelefonját, ugyanis akinek ma még nincs okostelefonja, az inkább táblagépet fog venni. Érdemes a Linux atyjára is odafigyelni, aki egy interjúban kifejtette, hogy hibás lépés volt a Nokia-Microsoft házasság, a finneknek át kéne állniuk Androidra.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés