Connect with us

Hirdetés

technokrata

Fellendülőben a Facebook

Dotkom

Fellendülőben a Facebook

A magyar idő szerint délután négykor nyitó New York-i tőzsdén végre fellélegezhet a közösségi oldallal kereskedők, ugyanis végre emelkedésnek indult a Facebook részvénye.

Úgy látszik, egyelőre véget ért a kéthetes mélyrepülés és bár igaz, hogy még mindig 30 dollár alatt van a részvényekkel való kereskedés, tegnap 4%-ot tudott erősödni a Facebook papírja. A 28.54 dolláros nyitóár után azonnal zuhanásba kezdett az árfolyam és meg sem állt a 26.83-as árig, de úgy tűnik, hogy délután kettőkor kapós lett a részvény, ugyanis innentől kezdve előbb visszakapaszkodott a nyitóárra, majd ezt túlszárnyalva meg sem állt a 29.32-es szintig, ezzel zárásra mintegy 4%-al ért többet egy részvény, mint a reggeli nyitáskor. Igaz, hogy akik még a tőzsdérelépés napján váltották meg a jegyüket az évszázad üzletére, minimum 9 dolláros mínuszban vannak részvényenként, de most van okouk bízni azok fellendülésében, pláne ha olyan remek hírek kapnak szárnyra, mint hogy a Facebook a HTC-vel közösen készít telefont, méghozzá volt Apple mérnökökkel, ráadásul saját böngészőt (Opera) is vesz a népszerű közösségi oldal.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés