Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mélyrepülésben a Facebook

Dotkom

Mélyrepülésben a Facebook

Tegnap este, magyar idő szerint este hat órakor tanúi lehettünk annak, ahogy a Facebook (NASDAQ: FB) részvényindexe alászáll a 30 dollárnak, és a zuhanás nem állt meg.

Sokan felhívták a figyelmet arra, hogy nagyon kockázatos lesz a Facebook részvényeivel kereskedni, ha május 18-án piacra lép a közösségi oldal. A másik intő jel az volt, hogy a korábbi befektetők is azon voltak, hogy a tőzsdére lépés napján megszabaduljanak a saját részvényeiktől, amiket korábban kaptak. A részvények nyitóárfolyama 38 dollár volt, ami még aznap felment 45 dollárra, de ez szépen leolvadt a kezdeti szintre, záráskor már újra 38 dollár közelében volt egy FB papír ára. Az évszázad belépése óta eltelt másfél hét és most már ott tart a részvény, hogy napi 5-6-7-8 százalékot veszít értékéből. A tegnapi nap abszolút negatív rekordot hozott magával, ugyanis a kereskedési nap végére az FB nem hogy 30 dollár alá ment, hanem egészen 28.78 dollárig gyengült (járt 28.40 dollár közelében is), vagyis majdnem sikerült magát felfüggesztenie a szerény 9.8%-os zuhanásával.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés