Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sanghajban építi szárazföldi kínai központját a Foxconn

Dotkom

Sanghajban építi szárazföldi kínai központját a Foxconn

A Foxconn 2015-re felépülő sanghaji gyára kutatás-fejlesztési, valamint hagyományos és elektronikus kereskedelmi központként szolgál majd.

A Sanghaj legfőbb pénzügyi központjának számító Lucsiazuj (Lujiazui) városrészben kezdte meg kínai központjának építkezését csütörtökön a Magyarországon is jelen lévő, tajvani székhelyű Foxconn, mely 40 százalékos részarányával a világ legnagyobb elektronikai alkatrész gyártója.

A többek közt az Apple-nek, a Microsoftnak, a Sonynak és a Hewlett Packardnak is beszállító cég termelő és kereskedelmi kapacitásait kívánja bővíteni Kínában. A vállalat közleményében úgy fogalmaz: a 2015-re elkészülő sanghaji központ a kutatás-fejlesztésért, a cég eladásaiért és az elektronikus kereskedelemért lesz majd felelős.     Az építkezésen túl a Foxconn új termelési technológiák alkalmazását, így nagyobb automatizálás és robottechnika bevezetését tervezi. A cég tavaly év végén úgy fogalmazott, az évtized közepére egymillió robotot állít munkába termelősorain, melytől elsősorban a munkáltatói bérkiadások csökkenését várja a vállalat. A Foxconn a jövőben kiskereskedemi eladásainak fellendítése érdekében új hagyományos és on-line boltok nyitását is tervezi. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés