Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Magyar Telekom szerint nem EU-kompatibilis a távközlési adó

Dotkom

A Magyar Telekom szerint nem EU-kompatibilis a távközlési adó

Ugyanis nem fogyasztási adó lett, hanem vállalati.

Most úgy tűnik, a júliusban bevezetendő távközlési adó nem fogyasztási típusú adó, hanem vállalati adó lesz, s ezért felveti a kérdést, hogy konform lesz-e az uniós előírásokkal, illetve megvalósítható-e az egész iparág számára – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön. Hozzátette, az adó káros lesz az ország versenyképességére, s felmerül annak a kockázata is, hogy a kormány jövőre be tudja-e szedni a remélt 52 milliárd forintos távközlési adót. Különösen azért, mert mai formájában inkább a kevésbé tehetőseket érinti. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, túl korai még bármit is mondani a távközlési adóról, mivel nem lehet látni, hogyan hat az üzleti eredményre. Pozitív hatást azonban nem vár tőle.

Kifejtette, az adó fizikai megvalósítása nagyon sok kérdést vet fel az egész iparág számára. Az új adó a társaság számításai szerint összehasonlítható lesz az eddigi különadóval: a vállalat tavaly 24 milliárd forint különadót fizetett. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés