Connect with us

Hirdetés

technokrata

Állásbörzét rendez elbocsátott dolgozóinak komáromi gyárában a Nokia

Dotkom

Állásbörzét rendez elbocsátott dolgozóinak komáromi gyárában a Nokia

Kétnapos állásbörze kezdődött tegnap a Nokia komáromi gyárában, ahol 50 vállalat kétezernél több álláshelyet kínál az üzemből átszervezés miatt elbocsátott dolgozóknak – mondta el a vállalat kommunikációs vezetője.

Simai Anna tájékoztatása szerint az állásbörze megszervezésén túl a Nokia a régió hiányszakmáit figyelembe véve 13 OKJ-s képzést indított, valamint idegen nyelvi tanfolyamokat hirdetett meg. A képzéseken és a tanfolyamokon való részvételt a vállalat anyagilag is támogatja, illetve konzultációs lehetőségekkel és vissza nem térítendő támogatásokkal segítik az önálló vállalkozást indító dolgozókat.

A társaság a létszámcsökkentésben érintettek számára a kötelező felmondási időn túl két havi felmentési, azaz fizetett álláskeresési időt kínál. A támogatási program részeként a törvényben foglalt kötelező végkielégítésen felül a Nokia további 3 havi átlagkeresetet biztosít – mondta el Simai Anna. A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4.400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2.300 főt bocsátanak el.

A leépítés első hullámában érintett dolgozóknak, mintegy 1.200 embernek március 29-én mondtak fel. A munkaügyi központ adatai szerint az elbocsátottak közül 854 magyar, 343 szlovák állampolgár. A Komárom-Esztergom megyében élő elbocsátott dolgozók száma 479 fő, legtöbben a komáromi kistérségben élnek. Az érintettek közül 230-an laknak Győr-Moson-Sopron megyében. (MTI)

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés