Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megkezdődött az illegális szoftver- és filmkereskedés miatt indult per

Dotkom

Megkezdődött az illegális szoftver- és filmkereskedés miatt indult per

Megkezdődött kedden annak a 28 embernek a pere, akik a vádirat szerint szerzői jogokat sértettek meg azzal, hogy illegálisan töltöttek le és árusítottak az interneten szoftvereket, zenei anyagokat és filmeket. Az ügyet a Balassagyarmati Törvényszék tárgyalja, de az első tárgyalást a Fővárosi Törvényszék épületében tartották.

A vád szerint a vádlottak egy része bűnszervezetben követte el 2006 és 2009 között a bűncselekményeket, amelyekkel összességében több milliárd forint kárt okoztak a több mint ezer sértettnek. Az ügyet emiatt kiemelt jelentőségűvé nyilvánították. A tárgyalás eredetileg a Fővárosi Törvényszékhez került volna, ám az ügyet az év elején az Országos Bírói Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszékre helyezte át. A keddi, első tárgyalást azért tartották mégis Budapesten, mert a nógrádi megyeszékhelyen nem volt megfelelő méretű tárgyalóterem és az ügy vádlottjainak is egyszerűbb volt az ország különböző pontjairól a fővárosba utazniuk – érvelt a tanácsvezető bíró a tárgyalás kezdetén.

Lászlóné Verebélyi Edina, a Balassagyarmati Törvényszék bírája hozzátette: a későbbiekben nem kell minden vádlottnak egyszerre megjelennie, így az eljárás további részében más-más helyszíneken tartják majd a tárgyalásokat. Az ügyész többórás vádbeszédében egyebek mellett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogok megsértésével, tiltott pornográf termékek birtoklásával és terjesztésével, pénzmosással, magánokirat- és közokirat-hamisítással, továbbá tiltott szerencsejáték szervezésével vádolta meg az ügy szereplőit.

A vádlottak olyan szervereket használtak, amelyeken keresztül fizetős SMS-ekkel, illegálisan, a jogtulajdonosok engedélye nélkül több ezer oldalt működtettek a jogvédett anyagok közzétételével. Egyebek mellett számítógépes szoftvereket, zenei anyagokat és filmeket árusítottak így, ám a bevételhez kapcsolódó jogdíjakat nem juttatták el a tulajdonosokhoz. A vádirat szerint a szerverek üzemeltetői szakértői hálózatot tartottak fenn, köztük igazságügyi szakértők és informatikusok is voltak. A szervezetnek rendőrségi kapcsolatai is voltak, amelyek révén a konkurenseket kiiktatták, illegális tevékenységüket pedig a hatóságok ellenőrzése nélkül folytathatták. Az ügyész szerint az illegálisan szerzett bevételeket a vádlottak fiktív cégek és számlák segítségével, részben ukrán strómanok bevonásával igyekeztek tisztára mosni.

Az elsőrendű vádlott védője a tárgyalást megelőzően az eljárás felfüggesztését kérte a törvényszéktől, egyebek mellett alkotmányellenességre, valamint illetékesség hiányára hivatkozva. A bíróság a kérést egy rövid szünet után elutasította. A keddi, első tárgyalási napon a tizedrendű és az őt követő vádlottak tehettek vallomást. Az informatikai feladatokat végző vádlottak ártatlannak mondták magukat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés