Connect with us

technokrata

Holnaptól startol a Samsung Display

sd_log

Dotkom

Holnaptól startol a Samsung Display

A „nem nyereséges” üzletág kiszervezése után április harmadikával útjára indul a Samsung Display, mely a vállalat kijelzőit hívatott legyártani.

Ahogy már korábban írtuk, a dél-koreai gyártó kiszervezte pénzelnyelő részlegét a cégből és különálló vállalkozásként működteti a továbbiakban az LCD-gyártó leányvállalatát, mely cég április harmadikán kezdi meg működését Samsung Display néven. Az újonnan alakult leányvállalat, mely továbbra is 100%-ban a Samsung kezében van, a „világ legnagyobb kijelző gyártója”, több mint 20.000 alkalmazottal és 4 gyárkomplexummal a világon szétszórva. Donggun Park, az új SD elnök elmondta, hogy vállalata igyekszik megőrizni lépéselőnyét a riválisaival szemben. Hogy itt mire gondolt, az egyelőre nem tiszta, bár a japán kijelző gyártók is küszködnek némi profit eléréséért, ugyanis túl erős a jen.  A „nagy rivális” LG-nek már 1999 óta van különálló cége a kijelzők készítésére (LG Display), bár ez 2008-ig a Phillips-szel közös vállalat volt egészen addig, amíg az LG ki nem vásárolta.

A céglogóval n agyalt sokat a vállalat, egyszerűen a gyártó betűtípusával alábiggyesztette, hogy Samsung Display (bár az A-ba behúzta a vízszintes vonalat utólag).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd