Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft felveszi a kesztyűt a Zeusszal szemben

Dotkom

A Microsoft felveszi a kesztyűt a Zeusszal szemben

Az egész világra kiterjedő hadművelet vette kezdetét a Microsoftnál több olyan zombi hálózat (botnet) felszámolására, amely felelős több száz millió dollár értékű lopásért.

Az amerikai informatikai cég pénzügyi szervezetekkel együttműködve dolgozik a Zeus nevű trójai faló támogatta botnetek megbénításán – írta internetes kiadásában a BBC brit közszolgálati adó, amely szerint a Microsoft az eddigi legátfogóbb akciót indította útjára a zombi hálózatok kiirtására.

“Kiberbűnözők több száz, a Zeus variánsait használó zombi hálózatot építettek ki” – jegyezte meg blogjában a Microsoft digitális bűnözést figyelő egységének egyik magas rangú képviselője, hozzátéve hogy a b71 nevű akció révén igyekeznek gátat szabni az eddig mintegy félmilliárd dollárnyi kárt okozó zombi hálózatoknak. A Sophos Lab nevű biztonsági cég ugyanakkor arról számolt be, hogy a nagyszabású támadás ellenére nem lát “jelentős zavart” a zombi hálózatok tevékenységében.
A Microsoft becslései szerint világszerte 13 millió olyan számítógép van, amelyet megfertőzött a Zeus vagy annak egyik változata. A zombi hálózat olyan gépekből áll össze, amelyeket “eltérítettek”, vagyis a hackerek illegális tevékenységre tudják használni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés