Connect with us

technokrata

Az ön Google-fiókja újból elérhető – egy fiókelvesztés és megtalálás utóélete

Gmail website Google mail www.gmail.com

Dotkom

Az ön Google-fiókja újból elérhető – egy fiókelvesztés és megtalálás utóélete

Egy hét után MSSI visszakapta a Google fiókját.

Kezd bennem leülepedni a dolog, úgyhogy megpróbálom összefoglalni, hogy miként is éltem meg azt az egy hetet, amíg Google nélkül voltam. Sokan mondták, hogy fogjam fel úgy, mint egy nyaralást, egy kalandot. Ha nem lenne ennyire az életem része a Google és annak vagy 15 szolgáltatása, biztosan sikerült is volna. Ha nem lennék ráutalva minden másodpercben. Így viszont úgy éreztem, hogy rám omlott a birodalmam.

Nos, a legidegesítőbb a telefonom szemétkedése volt. A hibás jelszó miatt ugyanis folyamatosan ott virított egy kis háromszög, benne egy felkiáltó jellel. Ahányszor megláttam, mindig töröltem, de pár perc múlva újra megjelent. Így gyakorlatilag ahányszor a képernyőre néztem, mindig felhúztam magamat. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én nem bírom elviselni a legkisebb hibát sem. Semmiben. Ha az autómon valami nem működik, akkor én azonnal megcsináltatom. Nálam nincs zörgés, kattogás, kiégett izzó. Nem bírom elviselni, fizikailag fáj. A bringámon sincs lötyögő, zörgő alkatrész. A számítógépem sem zöröghet, nem írhat ki hiba üzeneteket, azt nekem az észlelés után azonnal ki kell javítanom. De még az iroda székem sem nyikoroghat, az ajtó zsanérja sem. Ha tudom, addig nincs nyugtom, amíg meg nem javítom. Mániás vagyok? Lehet. Így aztán nem a Google hibája, hogy folyamatos stresszt okozott ez a rohadt kis háromszög az értesítési sorban.Azt is mondják, hogy van egy új betegség a NoMoFóbia, magyarítva a mobil nélkül maradási félelem. Nos, nekem ez megvan, nem bírnék eltölteni egy percet sem mobil nélkül. Csupasznak érzem magamat. És ehhez csatlakozik nálam egy amolyan NoOnFóbia, azaz az online kapcsolat nélkül maradástól való rettegés. Ez volt a legrosszabb. Olyan volt, mintha visszamennék négy évet az időben. A Google push nélkül az e-mailjeim csak késéssel jöttek meg. Amit a legjobban gyűlöltem, hogy az összes fiókomat megint úgy kellett végigvadászni, ha egy e-mailem érkezett. Hogy melyikbe is.

És jaj de utálom, amikor egy spam betalál.  Mert ha működik a Google, az már az átirányított fiókjaimat is szűri, így ami ott nem akad el, az a Gmailre biztosan nem fog megjönni. Most meg? Újra a sok rohadt, kéretlen szemét. Ráadásul a levelek ellenőrzését a lehető leggyakoribb, 5 percenkéntire állítva is úgy éreztem, hogy megállt az idő. Hogy le vagyok maradva. Azt nem tudom, emberek hogyan tudnak úgy élni, hogy csak akkor kapják meg a levelet, amikor a kliens leszedi és nem azonnal. Nekem ez olyan, mintha az SMS csak fél óra múlva jönne meg. Az egy hét alatt abból, hogy az e-maileket “késve” kaptam meg, számos kellemetlenségem származott, mert a környezetem megszokta már azt, hogy nekem e-mailt írni olyan, mintha SMS-t írnának. Azonnal válaszolok, azonnal cselekszem. Most meg nem…

A virtuális baráti társaságom is megsínylette a leállásomat, mert a G+ szolgáltatásban 147 emberrel tartom a kapcsolatot. Ők mind olyanok, akiket erős szűrőn át engedtem csak be a magánéletembe és akiket kedvelek, és élvezem a társaságukat. Olyan ez, mintha az ember kedvenc kocsmája bezárna egy hétre. Illetve mintha az embert a kedvenc kocsmájából kizárnák egy hétre és a többiek az ablakon keresztül meg mesélnék, mekkora bulik vannak odabenn, miközben én meg kimaradok. Azt vettem észre, hogy a G+ igencsak a mindennapi életem részévé vált és sokkal jobban szeretem, mint a Facebookot. Itt válogatott társaság van, a társalgás is sokkal inkább olyan témákról zajlik, amiket élvezek. És nem mellesleg a G+ sokkal jobban kezelhető mobilról is, mert a kliense szinte tökéletes, szemben a Facebook szánalmas, lassú, döcögős kliensével.

Azt tudtam egyébként csinálni, hogy létrehoztam egy másik felhasználói nevet magamnak, amire a telefonommal beléptem és az elérhetetlen felhasználói profilomhoz tartozó barátaimat meghívogattam ehhez a profilhoz is. Legtöbben hamar elfogadtak ott is, de páran szerintem nem értették, hogy egy ugyanolyan felhasználói névvel, profilképpel rendelkező fazon miért hívogatja őket újra be körökbe, amikor már egyszer elfogadták. Úgyhogy az ismerőseim felével tudtam csak tartani a kapcsolatot a G+-on, a többiek nem tudtak rólam semmit.

Mostanában elég sokat videózom, és az elkészült filmeket töltöm fel a YouTube csatornámba. Na, ebből is kiestem, mert ugye a YouTube fiókomhoz sem fértem hozzá. Igaz, az új felhasználói nevemhez tartozó fiókba közben töltögettem fel videókat, de páran (30-an) követnek a régi YouTube-on is, ők nem értették szerintem, hogy eddig naponta  nagyjából egy videót feltettem, most hirtelen meg egy hete egyet sem. És hiába írtak hozzászólásokat a videóimhoz, azokról nem kaptam értesítést és nem tudtam reagálni. Pedig szoktam. A blognál pedig – legyen az szöveges vagy videoblog – a legfontosabb szabály a folytonosság. Ha azt akarod, hogy sokan kövessenek, rendszeresen kell posztolnod. Így egy egyhetes kiesés szépen visszavetheti – és vissza is vetette – a nézettségemet. Persze nagyon örülök, hogy újra megvan minden videóm, amelyekből 90 publikus és összesen nemsokára átlépem a 200 000 megtekintést. Ez egy magán csatornától nem is olyan rossz szerintem.

Kicsesztem a blogspotos blogjaimmal is. Ott 7 blogban eddig 208 (ezzel együtt 209) bejegyzésem van. Ezeket pár hete költöztettem át (4 napig másolgattam HTML kódban a régi írásokat) a Blogterről, ahol volt már egy megszokott olvasói táborom, akik szépen lassan kezdtek rám találni itt is. Ennek is odavágott a kiesés, mert a nagy nehezen idetévedők halott blogokat találtak.

Most, higgadt fejjel egyébként másképp látom a dolgokat.

Az egyik megvilágosodásom az, hogy egy védelem nem védelem. A jelszavad lehet bármilyen erős, nem véd meg. Nem mondom meg, mi volt a jelszavam, de egy hasonlóan erőset hadd írjak most le ide és döntsd el Te, kedves olvasó, hogy szerinted megfejthető-e.

Íme:DvrdkrlyNglkrlyLpttfklvn06391290

Megfejthető? Rám utal? Szerintem nem. Mégsem védett meg, így a legfontosabb egy bombabiztos jelszó visszaállítási módszer, amire a Google ad is több lehetőséget. Csak én hülye nem éltem velük. Azt gondoltam, hogy a telefonszámomat nem adom meg nekik (SMS-es ellenőrző kód küldésére), mert azzal majd biztosan visszaélnek. Gondoltam én ezt úgy, hogy közben a telefonom a call logot, azaz a hívás listákat szinkronizálja a Gmail fiókommal, úgyhogy ha akarják, azt is látják, kivel, mikor, mennyit beszéltem. Akkor miért is titkolom a telefonszámomat és fosztom meg magamat a hozzáférésemtől egy hétre? Amikor hiba esetén 30 másodperc alatt az SMS-es kóddal visszaállítható a jelszó meg a fiók? A válasz: balfasz vagyok. Illetve voltam (remélem, múlt idő).

Aztán a kettős beléptetés kihagyása. Azt gondoltam, hogy szívás és majd mindig lehet kódokat megadogatni. Miközben ez nem igaz. A használat elején elkövetett néhány bénázáson kívül semmi kellemetlenségem nincs azóta sem, viszont hiába lesi meg bárki a jelszavamat, nem megy vele semmire. És ez a történtek fényében nagyon nagy nyugalommal tölt el.

Most az alkalmazásfüggő jelszavakat is beizzítottam, mert az mindig félelemmel töltött el, hogy a telefonomra feltelepített szoftverek mindenféle idegeneknek, számomra követhetetlen módon küldözgetnek adatokat. De legjobban az idegesített, hogy akár a fiókomhoz tartozó jelszó is kiolvasható belőlük, hiszen többjük a Google fiókomat használja a működéséhez és ezért meg kell engedni neki, hogy turkáljon benne. Ez meg csak jelszó ismeretében lehetséges. Illetve volt lehetséges. Mert mostantól minden alkalmazásnak saját jelszava van, így legalább az kizárható, hogy egy malware elszedje tőlem a fiókomat, vagy mondjuk megváltoztassa a jelszavamat és ne férjek hozzá, Nem vagyok egyébként meggyőződve arról, hogy nem ez történt valójában…

Így lenyugodva a Google-t nem hibáztatom, de pár dologban azért neheztelek rájuk.A legnagyobb hibája ennek a jelszó visszaszerzési rendszernek az, hogy átláthatatlan. Ha ismersz, tudod rólam, hogy viszonylag értelmes ember vagyok (ha nem ismersz, akkor meg hidd el nekem), és mégis, a “segédletet” olvasgatva többször vissza kellett ugorjak, hogy what the fuck did I just read? 🙂 Azaz most mi a lópikulát is olvastam? A magyarázat ugyanis követhetetlen, túl hosszú, lényegtelen hülyeségeket tartalmaz, a szövegezése pedig akadémikus. Egy ilyen magyarázó oldalt úgy kellene megalkotni, hogy BÁRKI megérthesse. Főleg azért, mert az ember felzaklatott állapotban ráadásul sokkal inkább hajlamos kapkodni, félreérteni dolgokat.

És azért is neheztelek, mert nem tartották a határidőket. Azt ígérték ugyanis, hogy 3-5 napon belül felveszik velem a kapcsolatot és ez soha nem történt meg. A mai napig sem. Azt sem tudtam egy hétig, hogy egyáltalán beérkezett-e a visszaigénylő formula. Ezt most is onnan tudom csak, hogy a jelszó visszaállító oldalon egy olyan e-mail cím szerepel, amelyet ebben a formulában adtam meg először. Azaz vették a kérelmemet, el is bírálták, csak nem szóltak hogy “Okés minden, hülye gyerek. Menj és ott vár a fiókod!”

Kivártam 5 munkanapot (azaz egy hetet) és csak ekkor próbálkoztam újra. Ekkor meg viszont nagyjából 10 másodperc alatt hozzáfértem a fiókhoz. Azaz lehet, hogy egy heti idegeskedést spóroltam volna meg, ha előbb merek próbálkozni. De mondd meg nekem őszintén: Te mernél? Mernéd kockáztatni, hogy valamit bekavarsz és tényleg örökre elvesztesz mindent? Én nem mertem.

És azért is neheztelek a Google-re, mert nincs egy emberi hang egy vonal végén – akár angolul is – akivel az ember beszélhetne. Aki legalább végigvezetne a folyamaton, hogy mindent jól csináltam-e. Nem kérem én, hogy fényképek meg személyi igazolvány beszkennelése alapján adják vissza a fiókomat. Én csak annyit kérek, hogy legyen valaki – akár pénzért cserébe – aki segít, ha baj van. Aki keni-vágja a folyamatot és utána tud nézni, jól csináltam-e mindent.

És sajnos nem kicsit rettegek attól, hogy ez a világ jön. Hogy a nem is olyan távoli jövőben ez lesz a módi. Automatákra bízni emberek sorsát. Egyelőre csak a digitális életeket, de majd egyszer a valós életet is.

Abban pedig meg vagyok győződve, hogy az én jelszavam visszaállításának folyamatában EGYETLEN EMBER  (HOMO SAPIENS) SEM VETT RÉSZT.Az egészet gépek intézték algoritmusok alapján. Elbírálták, hogy a megadott válaszaim mennyire egyeznek az adatbázisban szereplő adatokkal és úgy döntöttek, hogy mivel 66,1 %-ban jó válaszokat adtam, visszakaphatom a fiókomat. De mi lett volna, ha csak 59,9%-ban adtam volna jó válaszokat? Mit csináltam volna akkor? Kinél reklamálhattam volna?

Segítek: senkinél.

Aztán azért is neheztelek, hogy egy FIZETŐS szolgáltatás használójaként nincs jogom semmihez. Én nem ingyen használom a Google szolgáltatásait. Éves díjat fizetek az adattárolásért és -megnéztem ma – 130 USD-ért, azaz mai árfolyamon 30.000,- HUF-ért vannak szoftverek telepítve a jelenlegi telefonomon, (ide kattintva leellenőrizheted), és még ugyanennyiért vásároltam szoftvereket, mondván: később jók lesznek valamire. Ezekhez ugyanúgy nem fértem hozzá.A Checkout meg? A bankkártyámat sem tudtam volna kitörölni a Google Checkout-ból, mert nem fértem hozzá ahhoz sem. És mivel egy bankkártyát csak egy profilhoz fogadnak el, cserélhettem volna le, ha egy új profillal szerettem volna fizetni. Meg persze azért is, hogy nehogy valaki visszaéljen vele.A feltöltött fényképeimet sem tudtam volna törölni, ahogyan a nem publikus családi videókat sem. És ennek ügyében sem reklamálhattam volna senkinél.

Magyarországon (is) vagyunk jópáran, akik igényelnénk némi törődést. Még akár órabérben is. Elhihetitek nekem, hogy ha február 29-én, a fiók elvesztése után valaki azt mondja nekem, hogy 20.000,- HUF-ért kettő percen belül visszaadja a fiókomat, már fizetem is ki. Ha valaki azt mondja, hogy megkezdett óránként 10.000,- HUF-ért csak segít végigmenni a jelszó visszaigénylés folyamatán, dalolva fizettem volna ki.

Nem éri meg a Google-nek ez? Adja ki nekem! Egy hét alatt felállítok erre egy irodát és szarrá keressük magunkat. Azonnal tudnék adni munkát 100 embernek csak itt, a magyar nyelvterületen és ahogy pörög felfelé az Androidot használók száma, bombabiztosan felfejlődne ez a biznisz többszörösére is. Akár abban a formában is megcsinálnám, hogy 20% az enyém, 80% a Google-é.

Úgyhogy kedves Google, ha valaki olvassa ezt a bejegyzést, a telefonszámom ismert, ha megkapom a jogosultságokat, holnap kezdenénk is a kollégáimmal. 😉

Félretéve a viccet azért ezeknek a dolgoknak vannak ám adatvédelmi és fogyasztóvédelmi vonatkozásai is, amiket a Google helyében én inkább megelőznék. Mármint a bírságokat és pereket. Nem azért, mert a Google nem tudná kifizetni, csupán azért, mert szerintem olcsóbb a megelőzés. És persze azért, mert vannak olyan vonatkozásai, amiket nehéz forintosítani és ilyen például a fogyasztó bizalma.

Az én bizalmam – annak ellenére, hogy a történet pozitívan zárul – például soha nem lesz már olyan, mint volt 2012. február 29-én, 08.50 perckor, a fiókom elvesztése előtti percekben.

A végére egy kis pozitív felhang, ha már eddig elolvastátok:

Nagyon köszönöm Nektek, BARÁTAIM, hogy támogattatok, nyugtatgattatok, megértettetek, elviseltetek és segítettetek, vagy legalább segíteni próbáltatok! Remélem hasonló ügyben soha nem szorultok a segítségemre, de ha mégis, írjatok egy levelet és ha tudok, segítek én is.

MSSIhttp://networkedblogs.com/uTucN



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek