Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hivatalos a magyar YouTube

Dotkom

Hivatalos a magyar YouTube

Immár hivatalosan is magyar YouTube-on élvezhetjük a videózást holnaptól.

Március elsejétől már a youtube.hu oldalon keresztül is elérhető videomegosztón magyar, lokalizált tartalmak fogadnak majd bennünket. A holnaptól induló újítás kiemelt helyen kezeli majd a legnépszerűbb hazai videókat, illetve a főoldalon is magyar tartalmakkal fogad majd bennünket. Ez a változás nyilvánvalóan fontos a tartalomsugárzók és a hirdetők számára egyaránt, de felhasználói oldalról sem elehanyagolható, hiszen kishazánk nagy YouTube-ozo: a magyar netezők mintegy 27 százaléka néz meg minden nap valamilyen videót a megosztóportál közreműködésével, ami nem kevesebb mint havi 2,7 millió látogatót jelent.
Érdekes, hogy az említett hazai vonatkozású domaint már 6 évvel ezelőtt lefoglalta a Google, azonban csak mostanra jött el a változás ideje. Ez a változás természetesen azzal is együtt jár, hogy immár alapértelmezett országként is beállítható lesz Magyarország, ami a külföldön élő magyarok szempontjából igen kellemes változás.
Ami pedig a jogdíjas tartalmakat illeti, természetesen a YouTube az Artisjusszal és számos magyar zenei kiadóval is megállapodott – így mindenki jól járhat a magyar YouTube-bal, ha az adott videókhoz például hirdetések is megjelennek.
Természetesen nem maradnak ki a tartalomszolgáltatók sem a YouTube bizniszből: már most született megállapodás a köztévével, illetve a TV2-vel is – mely utóbbi eredményeképp immár hivatalosan kerülhetnek majd fel a videómegosztó oldalára a Megasztár műsor produkciói.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés