Connect with us

technokrata

Illegális zeneletöltő oldalt zártak be a brit hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket

soca

Dotkom

Illegális zeneletöltő oldalt zártak be a brit hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket

A brit bűnüldöző hatóságok bezártak egy zeneletöltő internetes kalózportált, és közölték, hogy hosszú börtönbüntetést kockáztat mindenki, aki erről a portálról zenét töltött le.

A portált, amely az RnBXclusive.com címen volt elérhető, a súlyos szervezett bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozó hatóság (SOCA) zárta le. A honlapra felrakott, rendkívül kemény hangvételű figyelmeztetés szerint a SOCA “átvette e domain-név ellenőrzését”.
A hatóság közölte, hogy a portált üzemeltetőket csalás címén őrizetbe vették, mivel a honlapról hozzáférhető zenei fájlok többségét “az előadóművészektől lopták”. A SOCA figyelmezteti a portál használóit, hogy ha onnan zenét töltöttek le, akkor bűncselekményt követhettek el, amelynek maximális büntetési tétele a brit törvények alapján tíz év börtön és korlátlan összegű pénzbírság.A bűnüldöző hatóság figyelmezteti a használókat arra is, hogy azonosítani tudja kilétüket és tartózkodási helyüket, és vizsgálatot indíthat ellenük. Ezt bizonyítandó, a SOCA a figyelmeztető üzeneten azonnal feltünteti a portált felkeresők saját IP-címét – vagyis internetes azonosító kódjukat -, sőt az általuk használt operációs rendszer típusát és a portál felkeresésének másodpercre lebontott időpontját. A SOCA szerdai közleménye szerint a zenei előadóművészek érdekképviseletei 15 millió fontra (5,2 milliárd forintra) becsülik a portál által a jogtulajdonosoknak évente okozott kárt. A hatóság szóvivője a BBC-nek szerdán kijelentette: bárki a szervezett bűnözés bűnsegédjévé válhat, ha tulajdont vagy szolgáltatást vesz az elkövetőktől. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő