Connect with us

technokrata

Félpénzzel vonul a Facebook a tőzsdére

facebook

Dotkom

Félpénzzel vonul a Facebook a tőzsdére

Mindenki tízmilliárd dolláros részvénykibocsátásra várt, de csak fele annyi, ötmilliárd dollárral szállnak be a tőzsdebuliba.

A népszerű közösségi oldal, a Facebook szerdán nyújtotta be a tőzsdei bejegyzéshez és vonuláshoz szükséges papírokat az amerikai tőzsdefelügyeletnek. Ebből a papírhalmazból derült ki a tény, hogy öt milliárd dollárnyi részvényt kívánnak kibocsátani illetve ennyi tőkeinjekciót várnak. Az első nyílvános kibocsátás valamikor tavasszal, nyár elején várható (április-június környékén). A papírokból nem csak az öt milliárd dolláros részvénykibocsátásról tudhatunk meg információkat, hanem a cég pénzügyi helyzetéről is, mint például a tavalyi nettó bevételt is kiderült: egy milliárd dollár. Míg a teljes adózás előtti nyereség elérte a 3.7 milliárd dollárt. Ez a bevétel pedig 65%-al jobb a 2010-es eredményekhez képest. Az oldal alapítója, Mark Zuckerberg részesedése a vállalkozásból mindössze 28.4%. Az, hogy a Facebook sikeres, ezt mindig is tudtuk, de hogy pontosan mennyire sikeres, ezt a cégnek nem kellett megmondania eddig, ugyanis magánvállalkozásként nem köteles pénzügyi jelentés adnia a helyzetéről. Most viszont már kénytelen.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek