Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megszűnt a Google Health

Dotkom

Megszűnt a Google Health

A Google projektleállítási mániájának legújabb áldozata az egészség lett.

A Google Health egy 2008-ban indult egészségügyi adatbázisunk volt. Feltölthettünk rá orvosi kartonokat, röntgen leleteket, lekérhettünk recepteket, vagy nyomon tudtuk követni az edzésünket. Ha pedig kezelőorvos t váltottunk, akkor ezen a gyűjteményen keresztül zinte azonnal képbe került aktivitásunkról, egészségi állapotunkról és kórelőzményeinkről.Bár már 2011 júniusában szárnyra kelt a hír, hogy bezár a Helath, de ezt igazán csak 2012. Január 1.-ével lépték meg, a felhasználókat pedig megkérték, hogy mentsék le az adataikat. A felhasználóknak nem kell attól félni, hogy mindenük elveszett, ugyanis a türelmi idő az év végéig tart. Ezzel egy időben a szolgáltatások javarészét kikapcsolták, csak azért léphetünk be, hogy letöltsük az adatainkat egy ZIP állományba, vagy töröljük magunkat a Google Health-ről. Bár továbbra is kaphatunk e-maileket a különböző szolgáltatásokról, akit ez zavar, lépjen be, és törölje magát az adatmentés után.

A Google ötlete alapvetően nem volt rossz kezdeményezés, sőt, talán megfelelő marketing stratégiával vagy több partner bevonásával jó eséllyel lett volna sikeres szolgáltatás. Megkönnyítette volna sok ember (beteg) és orvos munkáját. Aki mégis szeretné nyomon követni az egészségét, ne csüggedjen:  a Microsoft-féle HealthVault továbbra is üzemel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés