Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tortával és bulival búcsúztatták az Internet Explorer 6-ot

Dotkom

Tortával és bulival búcsúztatták az Internet Explorer 6-ot

A sok poén céltáblájává vált 11 éves böngészőt végleg nyugdíjba küldték.

A Microsoft fejlesztői egy hatalmas tortával ünnepelte meg, hogy végre  sikerült megszabadulni a 11 éves (a Windows XP-vel érkező)  IE 6-tól, ugyanis annyira elavult a motorja, hogy képtelen volt már megfelelni a mai kor elvárásainak és csak gátolta a korszerű webes szabványok terjedését a létével. Ráadásul a webfejlesztők is utálták.

A megszűnésének feltétele az volt, hogy a világ szinte minden pontján 1% alá kellett esnie az IE 6 részesedésének, ezért már 2 éve folyamatosan kampányolt a Microsoft, hogy frissítsék le újabb verzióra a böngészőt mindenki. Most pedig nézzük meg, miből lett a cserebogár.

Az Internet Explorer lassan 17 éves (augusztusban lesz ennyi a pontosítás végett) és bizony nagy utat járt be addig, amíg az 1 megás böngészőből a “még mindig a legnépszerűbb” maradjon a világon 2011-ben.

Az első Internet Explorer az 1.0 volt, mely 1995-ben jelent meg, mindössze 1 megabájt volt és erősen limitált tudású volt (korához képest is). Néhány hónappal később jelent meg az 1.5-ös verzió Windows NT-re, melyből aztán kinőtte magát a Windows 2000. Még ugyanebben az évben kijött az IE 2.0, melyben már bővültek a funkciógombok és olyan webes eljárások is támogatott, mint az SSL, a sütik vagy a newsgroup. A weboldalak továbbra is szürkék maradtak.

Nem kellett sokat várni a 3.0-ra, mely 1996-ban jelent meg egy frissítés részeként a Windows 95-höz, ez már lényegesen dizájnoltabb volt elődjeihez képest, bekerült az Internet Mail és a News gomb a kezelőfelületbe.

1997-ben elérkezett az Internet Explorer 4.0, ami még a Windows 95-re jelent meg, de már volt egy kis átfedés a Windows 98 felé, itt már megjelent az Active Desktop fogalma is, emellett a 4.0 már támogatta a DHTML-t és az IE 4.0 frissítéssel együtt érkezett az Outlook Express 4.0 is.

Az IE 5.0 már igazi böngészőélményt kínált Windows 98-ra és 2000-re, ennek 5.5-ös verziója került az igazán pocsék Millenniumra 2000 júliusában.

Ezzel elérkeztünk az IE 6.0-hoz és az XP-hez, mely most már hivatalosan is halott, viszont itt el is aludt a Microsoft, mivel a következő generációváltás csak 2006-ban történt meg az IE 7.0 eljövetelével.

Kénytelenek voltak előrukkolni valamivel, mert a régi konkurens böngészők helyére (pl. a Netscape) újak jöttek, a Mozilla Alapítvány relatíve új böngészőjének, a Firefoxnak is ekkor jött ki a 2.0-ás verziója. Az IE 7 innentől már önálló alkalmazásként kezdte meg pályafutását.

Közben eltelt három év, 2009-ben az IE 6.0 immár 8 éves lett és elérkezettnek látták az időt redmondi fejlesztők, hogy az Internet Explorer 8.0 kiadásával egyidőben elkezdjenek kampányolni a 2001-es verzió lecserélése érdekében. A 8.0 számos újítással rendelkezett, így például adathalászat elleni védelemmel is ellátták. 2010-ben hatalmas kampányban elérkezett a 8.0-ás verzió, de a világon már egyre többen inkább Firefox-ot vagy Chrome-ot használnak.

Jelenleg az Internet Explorer részesedése a 48% a világon, de egyre többen pártolnak át a Chrome-ra Firefox-ról és az IE-ről (ráadásul a Windows 7-nél már nem kerül fel automatikusan az Internet Explorer, hanem az európi törvények szerint a felhasználó dönti el egy böngésző választóban, hogy mit is szeretne használni az operációs rendszerén).

 

 

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés