Connect with us

Hirdetés

technokrata

8 hónapja nem bír a Microsoft az Autorun-nal

Dotkom

8 hónapja nem bír a Microsoft az Autorun-nal

Ez derült ki legalábbis az ESET aktuális havi vírusstatisztikájából

Az ESET által elkészített naprakész vírusstatisztika novemberi érdekessége, hogy a toplista elején és végén minden változatlan maradt, egyedül a középmezőnyben érzékelhető kisebb átrendeződés. Eszerint a Microsoft intézkedése ellenére, immáron nyolcadik hónapja tartja magát az első helyen az Autorun vírus, viszont a korábbi harmadik helyezett Conficker féreg az ötödik helyre esett vissza.

Pedig az Autorun trónfosztásához minden adott lenne, hiszen a Microsoft már 2011 februárjában kiadta a frissítést, amely alapértelmezetten letiltja ezt a veszélyes funkciót. Emellett a naprakész vírusirtók is detektálják, továbbá az igen hasznos funkcióval bővült, új 5-ös sorozatú NOD32, illetve Smart Security is orvosság ellene, amely mostantól biztosítja a csatlakoztatott külső adathordozók még hatékonyabb vizsgálatát, azonnali ellenőrzését. Ez az új funkció igen hasznos a vírusstatisztikában második helyezett Win32/Dorkbot féreg ellen is, amely egy igen alattomos kémprogram, hiszen ugyancsak cserélhető adathordozók segítségével terjed, de tartalmaz még egy hátsó ajtó komponenst is. Ennek segítségével távolról átvehető az irányítás a fertőzött számítógép felett, futtatása során pedig összegyűjti az adott gépről a weboldalakhoz tartozó felhasználói neveket és jelszavakat, majd megkísérli ezeket a támadók távoli gépére elküldeni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés