Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kárpát-medencei internetes műemléki adatbázis készül

Dotkom

Kárpát-medencei internetes műemléki adatbázis készül

Az interneten elérhető magyar műemléki adatbázis létrehozását kezdeményezte a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány.

Sárközi Zoltán, az alapítvány elnöke a Krónika című erdélyi napilapnak elmondta, hogy a leltár elkészítéséről szóló döntés azon a nagyváradi konferencián született, amelyen részt vett többek között az UNESCO-hoz tartozó Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottságának romániai és magyarországi vezetője, Sergiu Nistor, illetve Nagy Gergely. A budapesti szakember az interaktív adatbázishoz fel is ajánlotta az általa vezetett szervezet honlapjának, a www.muemlekem.hu egy részét. Az alapítvány elnöke szerint a honlapra hamarosan bárki feltölthet majd információkat a Kárpát-medencében található, számára érdekesnek tűnő épületről, függetlenül attól, hogy az műemlék-e, vagy sem. Az adatbázis a kutatóknak és az érdeklődőknek szolgálhat majd segítségül.

Jelenleg folyamatban van a nagyváradi és Bihar megyei emlékművek leltárba vétele. A munkát Dukrét Géza történész végzi, Kordics Imre a műemlékvédelmi alapítvány munkatársa pedig a váradi Rulikovsky temető sírhelyeit veszi számba. Eddig ugyanis sosem került sor a sírkert háromszázezernél is több nyughelyének felmérésére. Sárközi szerint a temetőben vannak olyan síremlékek is, amelyek megérdemelnék a műemléki státust. Az idén Kolozsváron kezdődött el a román művelődési minisztérium támogatásával a Házsongárdi temető műemlékértékű sírjainak a topográfiai felmérése, hogy ezeket hivatalosan is műemlékké nyilváníthassák, és így fokozottabb védelmet élvezzenek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés