Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vállalatokat, országokat zsarolhatnak a kiberbűnözők

Dotkom

Vállalatokat, országokat zsarolhatnak a kiberbűnözők

A világszerte erősödő kiberbűnözés és a vállalatokat, országokat is zsarolni képes kiberbűnőzők veszélyére hívta fel a figyelmet a szeptember 27-én és 28-án hetedik alkalommal a fővárosban megrendezendő Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Keleti Arthur főszervező szerdán Budapesten.

Elmondta: az internetes támadások egyre szervezettebbek, a “hackerhadseregek” elsősorban a kritikus infrastruktúrákról gyűjtenek információkat, illetve ezeket támadják meg, mert ezzel zsarolni lehet egy vállalatot, országot, és meg lehet bénítani működését. A világszintű kiberbűnözés országokra is kiterjed, Észak-Korea például 3 ezer fővel felállított egy hackerhadsereget, s a kínaiak is megfigyeltek, megfigyelnek kormányzati rendszereket éveken keresztül – fűzte hozzá.

Úgy vélte, Magyarország kiberterét ugyanúgy meg kell védeni, mint más országokét, mivel a közösségekbe tömörült hacktivisták ellen egyre nehezebb védekezni.

A védelmet szolgálja az ITBN-en is megjelenő, nemrégiben létrejött KIBEV – Önkéntes Kibervédelmi Összefogás, amely toborzó központtal és információs pulttal lesz ott szeptember végi rendezvényen, amire mintegy 2.000 résztvevőt várnak.

A sajtótájékoztatón Jakab Péter, az MKB Bank bankbiztonsági ügyvezető igazgatója elmondta, semmi okunk nincs azt gondolni, hogy Magyarország érintetlen maradhat a támadásoktól. A fenyegetés valós és reális kockázatokat hordoz magában még akkor is, ha Magyarország nem tartozik a kifejezetten fenyegetett országok közé.

Hozzátette, a pénzügyi szolgáltatás nagymértéken támaszkodik az informatikára, ezért a kritikus rendszerek globális vagy lokális megbénítása nagyon komoly gazdasági károkkal is jár. Ezért is fontos, hogy ezzel témával a civil szférával összefogva foglalkozzanak a vállalkozások.

Ács György, a Cisco regionális biztonsági szakértője arról számolt be, hogy a mobileszközök terjedésével egyre nagyobbak a biztonsági kockázatok is. Egy felmérés során kiderült, hogy az ilyen eszközök használóinak 58 százaléka már odaadta illetéktelen személynek a telefonját vagy számítógépét, 26 százalékuk pedig elhagyta-elvesztette.

Kifejtette, a mobilbiztonság növelése azért is fontos, mert 2013-ra

1 milliárd okostelefon, illetve okos-eszköz lesz forgalomban, s az alkalmazottak egyre inkább használni fogják a saját gépeiket vállalati környezetben is.

Az ITBN két napján mintegy 50 előadás hangzik el a biztonságról, s 40 kiállító mutatkozik be.

Előadást tart például Galántai Zoltán jövőkutató, Kovács Tücsi Mihály író és Kurucz Péter piackutató. Az ITBN vendége lesz Csányi Vilmos etológus is, aki a biztonság legnehezebben kezelhető eleméről, az emberről fog előadásában beszélni.

A magyar informatikai, infokommunikációs szakma képviselői hét évvel ezelőtt fogtak össze azért, hogy egy független, minden piaci szereplő és felhasználó érdekét képviselő fórumot teremtsenek. A konferencián a szektort meghatározó jogi, gazdasági és a területet befolyásoló szakmai és felügyeleti szervezetek mutatkoznak be, illetve fejtik ki véleményüket képviselőik révén.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés