Connect with us

Hirdetés

technokrata

Feltörték a WikiLeaks-et

Dotkom

Feltörték a WikiLeaks-et

A WikiLeaks számítógépes adatbázisába történt illetéktelen behatolás eredményezte a bizalmas, de még szerkesztetlen diplomáciai táviratok nyilvánosságra kerülését, amiért a szervezet a vele korábban együttműködő brit napilapot teszi felelőssé.

Az internetre csütörtökön föltett 1600 szavas közleményében a WikiLeaks azt veti David Leighnek, a The Guardian újságírójának a szemére, hogy társával, Luke Hardinggal írt s idén februárban megjelent könyvében fölfedte az adatbázis jelszavát. Ez utóbbi képezi a kulcsát az archívumban található több százezer, korábban nem publikált és részben szerkesztetlen követségi távirat dekódolásának. A jelszó közzététele veszélyezteti az adatbázis biztonságát és azt a “gondos munkát, amelyet a táviratok szerkesztése és közreadása érdekében végzünk” – hangzik a WikiLeaks közleménye.
Leigh és lapja egybehangzóan tagadja a vádat. Állításuk szerint a WikiLeaks archívumában lévő adatok másolatai hozzáférhetők azinterneten.
“Ostobaság azt állítani, hogy (Leigh és Harding) könyve bármilyen módon veszélyeztetné a biztonságot” – közölte a The Guardian szerkesztősége. A nevezett könyvben szerepel ugyan egy jelszó, ám “nekünk azt mondták, hogy az csak korlátozott ideig érvényes, és néhány óra múlva törölni fogják”.
A mostani vitát megelőzően Julian Assange, a WikiLeaks alapítója azt vetette a csoportból tavaly kiszállt német munkatársa, Daniel Domscheit-Berg szemére, hogy megszegte kettejük megállapodását, amikor tanácsot adott újságíróknak arra vonatkozóan, hogyan férhetnek hozzá kódolt adatokhoz.
Az Egyesült Államok hatóságai korábban arra figyelmeztettek, hogy a szerkesztetlen diplomáciai üzenetek nyilvánosságra hozása komoly következményekkel járhat az informátorokra, aktivistákra és más, az üzenetekben megnevezett személyekre nézve.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés