Connect with us

technokrata

Tizenegy százalékkal nőtt a Huawei árbevétele

increase

Dotkom

Tizenegy százalékkal nőtt a Huawei árbevétele

A távközlési berendezéseket gyártó kínai vállalat Huawei technologies árbevétele 11 százalékkal 98,3 milliárd jüanra (15,38 milliárd dollár) nőtt 2011. első félévében az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság.

A vállalat működési eredménye az első hat hónapban 12,4 milliárd jüan volt. A társaság nem közölt előző évi adatot. A Huawei hétfőn megerősítette idei évre vonatkozó eredményelőrejelzését: ennek értelmében az előző évinél 7 százalékkal magasabb, 199 milliárd jüanos árbevételt érhet el. Az előző évben 24 százalékkal 185,18 jüanra nőtt a társaság árbevétele.

A társaság közleménye szerint megtartotta szélessávú mobil internet piacán az iparági vezető szerepét, a mobiltelefon üzletág pedig 100 százalékos növekedést hozott az első félévben. Utóbbiban az eladás fő hajtóerejét az Android alapú okostelefonok adták, amelynek értékesítési adatai alapján a Huawei a világ 5. legnagyobb gyártója.

Cath Meng, a Huawei pénzügyi igazgatója a vállalat közleményében úgy fogalmazott: “Habár a világgazdaság továbbra is bizonytalan, a Huawei 2011 első félévében nyújtott teljesítménye összhangban volt elvárásainkkal”.

A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol azóta európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet a vállalat mintegy félezer alkalmazottjával.
A Huawei április közepén jelentette be, hogy felfuttatja magyarországi termelését, és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátó központja.
A Vodafone Magyarország márciusban jelentette be, hogy a Huawei hajtja végre hálózatának korszerűsítését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek