Connect with us

technokrata

Bajba kerülhetnek az aukciós oldalak

ebay_logo

Dotkom

Bajba kerülhetnek az aukciós oldalak

Felelőssé tehetők az internetes piacokat üzemeltető vállalkozások, köztük az eBay a felhasználóik által elkövetett védjegyjogsértésekért – állapította meg kedden kimondott ítéletében az Európai Unió Bírósága.

A luxembourgi székhelyű testület elé került alapügyben – egy nagy-britanniai perben – a L’Oréal kozmetikai cég azzal vádolta az eBay-t, hogy részt vesz a honlapjának felhasználói által elkövetett védjegyjogsértésekben. Kifogásolta azt is, hogy az eBay egyes esetekben felhasználóit a honlapján eladásra kínált, védjegyjogokat áthágó árukhoz irányítja. További fenntartása a kozmetikai cégnek, hogy az eBay nem tesz elegendő erőfeszítést a védjegyjogot megszegő termékek árusításának megakadályozására. Jogsértés a L’Oréal szerint az is, hogy az eBay-en unión kívüli értékesítésre szánt árukat is kínálnak uniós vásárlóknak.

A bírósági ítélet hangoztatta: ha az üzemeltető segíti a kínálat optimális megjelenítését, azzal már “tevőleges szerepet játszik”, és nem hivatkozhat az uniós jog azon elemére, amely bizonyos internetes szolgáltatóknak a felelősség alól mentességet ad.

Megerősítette ugyanakkor a bíróság, hogy az egyes ügyekben a nemzeti bíróságoknak kell eljárniuk, és dönteniük a tényleges felelősségről. Állásfoglalása szerint “a nemzeti bíróságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy az ilyen vállalkozásokat olyan intézkedések meghozatalára kötelezzék, amelyek nem csupán a szellemi tulajdonjogok elleni jogsértések megszüntetésére, hanem az újabb jogsértésék megelőzésére is irányulnak”.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek