Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új internetet fejleszt Amerika

Dotkom

Új internetet fejleszt Amerika

Az amerikai kormány elrendelte egy olyan “árnyékinternetes” és egy olyan független mobiltelefon-hálózat kifejlesztését, amelyek elnyomó rendszerekben a kormányzati ellenőrzéstől függetlenül működhetnek – írta a The New York Times.

Az intézkedést azzal indokolták, hogy a közel-keleti és az afrikai országokban a másként gondolkodók széles körben alkalmazzák az internetet, a közösségi oldalakat és a mobiltelefonokat, a kormányzat pedig megpróbálja korlátozni, vagy kémkedésre
felhasználni ezeket a rendszereket.

Az egyiptomi hatóságok februárban, a szíriaiak pedig júniusban kapcsoltatták ki az internet-szolgáltatást. Az amerikai külügyminisztérium az ilyen fellépéssel szemben az úgynevezett “bőröndös internet”-megoldást támogatja. Ennek lényege, hogy az elnyomó országokba becsempésznének egy bőrönd nagyságú berendezést, amely nagy területen lehetővé tenné a vezeték nélküli internetes kommunikációt.

Egy másik projekt célja, hogy a tálibokat megakadályozzák a mobiltelefonos hálózat manipulálásában. Ennek eszközei az amerikai bázisokon felállított antennák lennének.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy februári beszédében az internetezés szabadságát  “korunk egyik nagy kihívásának” nevezte. Az amerikai külügyminisztérium szerint az “árnyékkommunikáció” lehetőségének létrehozása a szólás szabadságának és az emberi jogoknak a biztosítása, nem pedig a kormányok megdöntése.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés