Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elektronikus számlázás a Praktikernél

Dotkom

Elektronikus számlázás a Praktikernél

A Praktikernél évente több mint 230 ezer számla fordul meg az üzleti együttműködések során.

A hazánkban 20 áruházzal rendelkező Praktiker áttért az e-számlázásra a környezettudatos gondolkodás jegyében és a pénzügyi folyamatok felgyorsítása érdekében. A Praktikernél nagyvállalatokhoz illően magas a számlaforgalom: 2010-es üzleti esztendőben körülbelül 50 ezer számlát bocsátottak ki és mintegy 180 ezret fogadtak be. Ezek többsége eddig hagyományos úton, kinyomtatva, borítékolva, valamint futárral vagy postán közlekedtek, felhasználva ezzel jelentős mennyiségű papírt, nyomdafestéket és üzemanyagot.

A Praktiker 2010-ben elkezdte az elektronikus számlázás tesztelését, a különböző számítástechnikai és pénzügyi rendszerek összehangolását, majd elindult az elektronikus számlák befogadása, idén márciustól pedig az e-számlák kibocsátása. A korszerű megoldásnak köszönhetően egyszerűsödnek a pénzügyi folyamatok, rövidülnek a kifizetési határidők, csökken a reklamációk száma, a számlák hatékonyabban tárolhatóak, több emeletnyi irattár ráfér egy dvd-re, továbbá szabványos és áttekinthető pénzügyi kapcsolat teremthető az üzleti partnerekkel, amely az adóhatóság számára is elfogadható.

A Praktiker számításai szerint a kimenő számlákat 70 százalékkal, a bejövőket 40 százalékkal olcsóbban tudják előállítani és feldolgozni. A kiválasztott megoldás hozzáadott értéke,  hogy a legkisebb beszállító is viszonylag egyszerűen tud csatlakozni a Praktiker elektronikus számlázási rendszeréhez, számára is olcsóbb lesz kiállítani a számlákat és gyorsabban tudja a Praktikerhez eljuttatni, amit a barkácslánc hamarabb tud kifizetni, hiszen lecsökken az átfutási idő.

A Praktiker e-számlázó partnere First Business Kft.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés