Connect with us

Hirdetés

technokrata

Uralkodó Alföld, érdeklődő külföld

Dotkom

Uralkodó Alföld, érdeklődő külföld

A “Legjobb iskola” címért folyó klikkelési verseny 2008-as rangadóján 6 első hely született – fordulónként egy-egy -, de csupán a debreceni Kinizsi Pál Általános Iskolára szavazók küldtek annyi voksot a www.legjobbsuli.hu oldalon, hogy az intézménynek sikerült dupláznia, sőt az összesített első hellyel együtt triplázni győzelmét.

A múlt évi hat forduló során érdekes megyei tendenciák rajzolódtak ki. A szavazás azt mutatta, hogy nehéz az alföldi, kelet-magyarországi régió mellett versenyben maradni: a 2008-as év elejét Szabolcs-Szatmár-Bereg (Nagykálló, Nyírbátor, Mátészalka), a június-október közötti időszakot Hajdú-Bihar (Debrecen, Hajdúszoboszló) uralta. Ezt a sikerszériát törte meg az utolsó hónapokban a somogyiak (Hetes, Magyaratád) fokozatos előrejutása.

Az idei év nagy kérdése az lehet, hogy sikerül-e valamelyik iskolának a Kinizsi Pál Általános Iskola június-augusztusi rekordmennyiségű 200 002 szavazatát, illetve a március 6-ai napi rekordot (1 704 látogató) felülmúlnia. Ez könnyen előfordulhat, hisz a látogatók egyre szívesebben töltik idejüket az oldalon. A napi átlagos 10 perc látogatási időhöz képest az év vége felé már 15-20 percnyi időt is az oldalon töltöttek. Határon túlról is egyre nagyobb az érdeklődés: a 128 ezer oldallátogatásból kétezer érkezett külföldről, 53 különböző országból. Hat országból, Romániából, Szlovákiából, Németországból, Egyesült Királyságból, Egyesült államokból és Ausztriából kiemelt számban klikkeltek.

Ha a diákok hétvégén is legalább annyiszor kattintanak a www.legjobbsuli.hu oldalon a legjobb iskola szavazásra mint hét közben (a korábbi tendenciák szerint hétvégenként felére-harmadára esik vissza a szavazási kedv) akkor könnyedén túlszárnyalhatnák az előző évi győzteseket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés