Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szilikonmell és festett haj az iWiW-nek

Dotkom

Szilikonmell és festett haj az iWiW-nek

Megújulás helyett egyelőre csak megszépült a legnagyobb magyar közösségi hálózat, az iWiW oldala. Az új alkalmazásokat a jövő héten vezetik be – írja a HWSW.hu.

Új gombsor, némileg frissített elrendezés és új betűtípus várja ma reggeltől a kapcsolataikat a legnagyobb magyar közösségi oldalon ápoló internetezőket. A sarkos, minimalista gombokat, dobozokat, kereteket lecserélték. Az új elemek kissé pasztelesebb színűek, és lekerekített szélek, élsimított feliratok fogadják a látogatókat.

A dobozok és menük elhelyezése is változott. A praktikumot figyelembe véve felülre kerültek a friss bejelölések, a klubok kiemelt üzenőfalat kaptak, illetve az egyéb értesítések is jobban látható helyre kerültek. Az igazi újdonság viszont egyelőre rejtve marad. Ez a jelenleg a profiloldalról elérhető és még nem teljesen működő “Hírfolyam” menüpont, ami a Facebookhoz hasonlóan az ismerőseinkkel kapcsolatos eseményeket rögzíti, kezdve a fotók feltöltésével, a klubokhoz való csatlakozásig. A Hírfolyamot lehet szűkíteni egy adott emberre is, illetve ömlesztve az összes ismerősünkkel legutóbb történt dolgokat is követhetjük majd a segítségével. Az új funkciót jövő keddtől érhetik el az iWiW tagjai – olvasható a HWSW.hu cikkében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés