Connect with us

Hirdetés

technokrata

Oroszok vásárolnák be magukat az Infineonba

Dotkom

Oroszok vásárolnák be magukat az Infineonba

Az orosz kormány tárgyalásokat kezdeményezett Németországgal arról, hogy az Infineon Technologies félvezető-gyártóban részesedést vásárolnának – közölte az AFK Sistema, Vladimir Jevtusenko holding társasága.

A Sistema lenne az ügyletben az orosz állam tanácsadója – Julia Belous, a holding cég szóvivője. Majd cáfolta, hogy a Kommerszant lapértesülését, miszerint a Sistema saját részre vásárolna részesedést az Infineon német félvezető-gyártóban.

Az Infineon Techonologies Magyarországon is jelen van, a ceglédi gyáruk augusztusban 357 millió forintos fejlesztési támogatást kapott egyedi kormánydöntés alapján.

A félvezetőgyártó Infineon Technologies még idén februárban jelentette be, hogy 17 millió eurós kapacitásbővítő beruházást hajt végre ceglédi gyárában, ezzel 2012-ig 250 új munkahelyet létesít. A társaság tavaszig már 5 millió euró értékű beruházást végrehajtott, ezzel a vállalt 250-ből 50 új munkahelyet már létrehozott.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) tájékoztatása szerint a ceglédi üzem elsődlegesen standard teljesítmény-félvezető modulokat állít elő, amelyeket szélerőművekben és napenergiát hasznosító inverterekben, valamint vasúti és villamos járművek, gyártóberendezések, mozgólépcsők és felvonók hajtástechnikájában alkalmaznak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés