Connect with us

Hirdetés

technokrata

Obama interaktív kormányzást ígér

Dotkom

Obama interaktív kormányzást ígér

Átláthatóbb kormányzást ígért a választási kampány során az új amerikai elnök. Fontos szerepet kaphat az állami vezetők és a nyilvánosság közti kapcsolat átalakításában a kormány hivatalos honlapja.

Az egyik első változás, amit az Obama adminisztráció bevezet a kormány hivatalos oldalának a whitehouse.gov-nak a működését érinti. A portál frissen kinevezett igazgatója Macon Phillips egy mai nyilatkozatában az eddigieknél aktuálisabb és pontosabb tájékoztatást ígért, és számos olyann újítást, amik lehetővé teszik, hogy az emberek a megvalósítás előtt véleményezzék a kormány terveit.

A honlapon ezetúl öt napon keresztül kommentálhatják majd az elfogadott, de az elnök által még nem hitelesített törvényeket az emberek. A kormányzati nyilatkozatokról és az elnöki utasításokról is kikérik majd az olvasók véleményét a jövőben, és az igéretek szerint a kormányzat gazdálkodása is átláthatóbbá vállik. Az Egyesült Államok vezetésének politikájáról ezentúl emailekben és hivatalos blogokon keresztül és tájékozódhatnak az érdeklődők.

“Elszámoltathatók lesznek majd azok, akik a közpénzek elköltéséért felelősek. Az adófizetők pénzét bölcsen használjuk majd, megváltoztatjuk a rossz szokásokat és nyilvánosak lesznek az üzletkötéseink, mert csak így állítható vissza a létfontosságú bizalom az emberek és a kormányuk között.” -ígérte korábban Barack Obama. Bár az amerikaiaknak korábban is volt lehetőségük arra, hogy véleményezzék a kormányzat intézkedéseit a hivatalos honlapon keresztűl, az öt napos időszak, ami alatt kikérik az emberek véleményét, és a gazdálkodás átláthatóbbá tétele, egy komoly átalakítás szándékáról árulkodik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés