Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem őrzi meg adatainkat egy internetes kereső

Dotkom

Nem őrzi meg adatainkat egy internetes kereső

Egy holland internetes kereső azzal igyekszik kiemelkedni a hasonló programok közül, hogy nem tart igényt látogatóinak adataira. A kereső üzemeltetői nem őrzik meg a látogatók IP-címét és a süti fájlokat sem tárolják – írja az SG.hu.

Az ixquick.com keresőoldalon jól látható a szlogen, miszerint itt egyetlen IP-címet, illetve egyéb adatot sem tárolnak el jövőbeni felhasználás céljából. Ez meglehetősen apró és jelentéktelen változtatásnak tűnik, a portál azonban ezzel a lépéssel valóban kiemelkedik a vetélytársak mezőnyéből, hiszen elsőként mondtak le az adatok megtartásáról, miközben minden más kereső esetében bele kell nyugodnunk a böngészés során használt adatok eltárolásába.

A portál korábban 48 órán keresztül őrizte meg a fenti adatokat, ám az idei adatvédelmi nap alkalmából változtattak politikájukon és a jövőben semmilyen információra nem tartanak igényt a felhasználók részéről. Indoklásuk szerint megértik, hogy a felhasználók a keresések során is ragaszkodnak jogaikhoz, a világhálón végrehajtott kutatások során pedig gyakorlatilag legféltettebb titkainkat osztják meg az adott portállal és annak üzemeltetőivel. Éppen ezért (és nyilván a látogatottság növelése érdekében) úgy döntöttek, hogy lemondanak az adattárolási megoldások alkalmazásáról – derül ki az SG.hu informatikai hírmagazin cikkéből.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés