Connect with us

Hirdetés

technokrata

Merre dől a nyomtatott sajtó?

Dotkom

Merre dől a nyomtatott sajtó?

Erősödik a verseny az alternatív médiával: a nyomtatott lapok a túlélésért küzdenek, az előfizetők és a hirdetők egyaránt elszivárognak tőlük, bevételeik folyamatosan apadnak. A lapok sokféle takarékossági megoldással kísérleteznek, de úgy tűnik, eredménytelenül. Sok újság készít már digitális kiadást is, elkerülni az elkerülhetetlent.

Egy friss cikk a The Atlantic-ban alaposan elemzi a krízist, és a New York Times véleményével ellentétben arra a következtetésre jut, hogy a nyomtatott újságoknak befellegzett, előbb-utóbb teljesen eltűnnek. Belépünk a hordozható elektronikus olvasókészülékek, a mindig a legfrissebb híreket nyújtó papír nélküli újságok korába.  

Míg az elektronikus papír lényegében évtizedek óta létezik, mint találmány, csak az utóbbi években került igazán előtérbe, kezdtek a befektetők is érdeklődni felhasználási lehetőségei iránt, és a technológiai lehetőségek is most érettek meg a tömeges felhasználáshoz. Az elektronikus újságpapír ellenben még nincs ebben a fázisban, nem terjedt el ily széles körben – ám elérkezett az idő, hogy ez bekövetkezzék.

Már több elektronikus napilap létezik Ázsiában – a The Yantai Daily Kínában, Shandong megyében volt az első, amely személyre szabott híreket ad az előfizetőknek az iLiad olvasókészüléken. Ez váratlanul megkavarta a port Európában is, s nemrég hét francia vezető lap a Read & Go program keretében tesztelték az elektronikus papírra váltás életképességét, mintegy bebiztosítandó magukat a jövőre.

Habár a Le Monde elégedetlen a jelenlegi elektronikus olvasókészülékekkel, a teszt eredményei végső soron pozitívnak bizonyultak. Például: az olvasók átlagosan 20-30 percet töltöttek a híranyagok olvasásával, ami megegyezik a nyomtatott lap esetében mért idővel. Az, hogy az olvasókészülékeket napsütésben és sötétben egyaránt használhatták, előnyként jelent meg a felmérésben. A Le Monde semleges véleményénél maradt, megjegyezve, hogy a készülékeket a jövőben jobban az újságolvasási igényekhez igazítva kell tervezni. A Les Échoes kijelentette, hogy az újságok közötti együttműködés igen lényeges, mert így a szabadalmazott, egyedi készülékek nem kerülhetnek előnybe. Úgy vélik: a fogyasztók széles körű informálása, friss hírekkel ellátása fontosabb, mint az, hogy milyen készülékkel helyettesítsék a nyomtatott lapot. A Le Figaro véleménye szerint ez a próba egy lehetséges jövőt mutatott be, rávilágított, hogy a digitális online lapszerkesztés mennyire különbözik a hagyományos nyomtatott újságcsinálástól.

Több jelentős előnyt is kimutatott a kísérlet az elektronikus újság javára. Ezek esetében kimaradt a nyomtatás költsége, és körülbelül felére csökkent az úgynevezett működési költség. Emellett pedig roppant jelentőségű a környezetbarát folyamat – a papírra nyomtatás kimaradása révén sok-sok fát mentettek meg, rengeteg szállítási költséget spóroltak, az ehhez használatos üzemanyagot nem kellett elégetni, tehát a környezetszennyezés is kisebb volt, írja az Interaktív Oktatástechnika portál.

Ami az olvasókészülékeket illeti, hiába az immár 16 szürkeárnyalatú finom felbontás, a színek hiánya erős hátrány. A tervezők elsősorban könyvek olvasásában gondolkodnak, amikor a készülékeken dolgoznak, márpedig egy megrögzött újságolvasó például szeret az újságoldalon böngészgetni, azt átlátni. Vagyis az igazán elfogadható e-újsághoz nagyobb képernyőjű, színes (ez főleg a hirdetések miatt fontos), és a maiaknál olcsóbb készülékre van szükség!

Az epapír-technológia hiába tesz hatalmas lépteket előre, továbbra is komoly kihívások előtt áll. Hajlékony, színes kijelzőket kell előállítani és tömegesen, olcsón gyártani. 2009-ben a Plastic Logic cég várhatóan bejelenti a nagyjából A4 méretű (21,5×275 cm) ekönyvolvasóját, mely már közelebb áll a felvázolt kívánalmakhoz. Új és eredeti megoldásokra van szükség ahhoz, hogy a fejlesztések során az árak ne nőjenek, ellenkezőleg, olcsóbbak legyenek a készülékek. Paradoxnak tűnhet, de a túlélésért küzdő hagyományos “újságipar” lehet a leginkább érdekelt fél az elektronikus újságok tömeges elterjedésében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés