Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megújultak a levéltári szolgáltatások

Dotkom

Megújultak a levéltári szolgáltatások

A rohamosan változó, felgyorsult 21. század újra és újra részben várt, részben váratlan kihívások elé állítja az olyan, komoly hagyományokkal rendelkező közgyűjteményeket is, mint a Magyar Országos Levéltár.

Az immár évről évre mindinkább növekvő látogatottság jegyében nem “csupán” hagyományos szolgáltatásaink minőségét és azok körének bővítését kell állandóan szem előtt tartanunk. Az informatika, az információáramlás rohamos fejlődése arra is készteti intézményünket, hogy naprakészen és folyamatosan, közérthetően mutassa fel tevékenységét, arculatát, szolgáltatásait, nem utolsósorban az őrizetére bízott iratanyagot – olvasható Gecsényi Lajos főigazgató újévi köszöntőjében a Magyar Országos Levéltár oldalán.

Alig néhány évvel ezelőtt – 2004-ben – e gondolatok és célok jegyében újítottuk meg intézményünk akkori honlapját. Ez akkor kedvező visszhangot váltott ki. Azóta eltelt közel fél évtized. A Magyar Országos Levéltár pedig immár több mint két és fél évszázados gyökerekkel rendelkező legnemesebb hagyományának azt tartja, hogy a tradíciókat a jelenkor kihívásaival ötvözve őrizze meg és vigye tovább. Ezt szem előtt tartva, ettől az évtől ismét új honlappal jelentkezünk, olyannal, amely még inkább közel áll célunkhoz, a nyitott, barátságos, mindenki számára informatív, szolgáltató levéltárhoz, amelynek éppúgy része a tudományosság, mint a hivatali munka vagy a közművelődés – mutatott rá a főigazgató.

Ezt a lépést indokolja az állandó megújulásra való törekvésünk, amelynek jegyében készültek el a közelmúlt programjai is: az e-Archívum, a Családi Emlékezet Program, s Digitarchiv és a további adatbázisok.

Új honlapunkon egyaránt biztos támpontot szeretnénk kínálni a levéltárral csak most ismerkedő kutatóknak, a jogbiztosító iratokat kereső állampolgároknak, a családfájuk kutatása révén gyökereikre kíváncsi érdeklődőknek és a tudományos világ szakembereinek – summázza a feladatokat Gecsényi. A jogszabályokban meghatározott feladatainknak megfelelően, a levéltárfenntartó által számunkra biztosított lehetőségek keretein belül naprakészen tájékoztatunk, ahogyan ez az informatika világában egy egész ezredév információit őrző intézménytől elvárható.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés