Connect with us

Hirdetés

technokrata

Leépítés a Cisco-nál

Dotkom

Leépítés a Cisco-nál

A Cisco Systems akár 700 embert is leépíthet központjában, és ismeretlen számú alkalmazottat egyéb telephelyein, amivel már majdnem teljesíti korábbi vállalását, miszerint 2000 alkalmazottat küld el.

Idén a legtöbb alkalmazottat a cég San Jose-i központjából küldtek el, február óta 447 főt. Április végén a Cisco-nak 66 560 alkalmazottja volt, de az nem derült ki, hogy Kalifornián kívül mennyi embert épített le a cég. A közleményből az sem derült ki, hogy melyik részlegeket érintette a létszámcsökkentés. Néhány alkalmazottnak a cégen belül ajánlanak más munkalehetőséget. A többieknek végkielégítést, és elhelyezkedési tanácsot nyújtanak, írta meg a Yahoo! News.

“Minden tőlünk telhetőt megteszünk az elbocsátottak segítéséért”, mondta el Kristin Carvell, a cég szóvivője. A Cisco februárban jelentette be, hogy 1500-2000 munkahelyet szüntet meg a közeljövőben, valamint a munkafelvételt is gyakorlatilag beszüntette. Az intézkedésekkel a júliusban záródó 2009-es pénzügyi évben egymilliárd dollárt terveznek megspórolni. John Chambers vezérigazgató szerint a válságkezelésükkel sikeresen megelőzik a további leépítéseket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés