Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kína a netezőket hívja segítségül egy nyomozáshoz

Dotkom

Kína a netezőket hívja segítségül egy nyomozáshoz

Kína a szkeptikus netezők segítségét kérte egy nyomozáshoz. Egy letartóztatott személy meghalt, a rendőrség elmondása szerint bekötött szemmel nekirohant egy falnak, tette közzé az állami média pénteken.

A 24 éves Li Qiaoming súlyos agysérüléseibe halt bele, négy nappal azután, hogy kórházba került a Yunnan provinciabeli büntetőközpontból. A fiatalt fák illegális kivágásért tartóztatták le. A rendőrség halálesetre vonatkozó indoklását rengetegen megkérdőjelezték az interneten.

Netezőket hívtak meg, hogy vizsgálják meg az esetet a helyszínen maguk, hogy eldönthessék szerintük mi történt, és hogy utána terjesszék amit láttak, amennyire csak lehet, mondta el Gong Fei, Yunnan tartomány propaganda felelőse. Ez az első eset Kínában, hogy internet használókat kérnek meg, hogy vegyenek részt egy nyomozásban, írja az AP.

Kína, a legnépesebb ország rendelkezik a legnagyobb internetező táborral is, 298 millió fő 2008 végén, ami majdnem 42 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Kína keményen szabályozza az internetet, letilt bármit, amit “vulgárisnak” ítél, a pornográfiától a politikai tabu témákig, és mindig figyeli az aktuálisan vitatott témákat, a nyugtalanság jelei után kutatva. A rendőri brutalitás vallomás kikényszerítésére gyakori témája a médiának.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés