Connect with us

Hirdetés

technokrata

Havidíjas informatika KKV-knak

Dotkom

Havidíjas informatika KKV-knak

A T-Systems és a Cisco olyan innovatív technológiai megoldást dolgozott ki 2008 során, amelynek köszönhetően a most bejelentett szolgáltatási konstrukció új megközelítésbe helyezi az informatika alkalmazását a kis- és középvállalatok számára. Az új szolgáltatás szélessávú internetet, IP telefonszolgáltatást, alközponti és számítógépes hálózatüzemeltetést, biztonsági funkciókat és modern irodai készülékeket nyújt kezdeti beruházás nélkül, tervezhető havidíjért.

Évek óta sokat ismételt tény, hogy a kis- és középvállalatok hatékonyságának javításában az informatikának kulcsszerepe lehet. A valóságban azonban a beruházás kezdeti költségigénye, az informatikai szakemberek hiánya és a jelentős szervezési erőforrásigény miatt a fejlesztések legtöbbször nem valósulnak meg.

Mindezekre együtt ad megoldást a T-Systems Cisco technológián alapuló új megoldása, amellyel a cégek néhány hét alatt hozzájuthatnak egy azonnal használatba vehető, komplett kommunikációs rendszerhez, havi átalánydíjas formában, a meglevő megoldás költségeinél körülbelül 20 százalékkal olcsóbban, hozzávetőlegesen munkaállomásonként 5-15 000 forintért a rendszer különböző paramétereitől függően. Mindezért az előfizető egy olyan egységes IP-alapú üzleti kommunikációs megoldást kap, amely magában egyesíti a szimmetrikus szélessávú internetkapcsolatot, a telefóniát, az egységes üzenetküldést, a hangpostát, az ügyfélkapcsolati alkalmazásokat, az audio- és videolehetőségeket, az interaktív konferenciamegoldásokat, illetve a jelenléti (presence) és mobilitási megoldásokat. A szolgáltatás már akár néhány alkalmazottal működő cég számára is hatékony megoldást biztosít.

#img1#

Azon vállalkozásoknak és intézményeknek ajánljuk, akik egy szolgáltatótól kívánják igénybe venni az irodai munkához szükséges szolgáltatásokat, ezzel csökkentve az adminisztrációt és egyszerűsítve a kapcsolattartást a rendszer kiépítése, módosítása és hibaelhárítás esetén. Ajánljuk továbbá azoknak, akik csökkenteni szeretnék informatikai, távközlési kiadásaikat, illetve technológiai váltáson, korszerűsítésen gondolkoznak, szeretnék kihasználni az IP-telefónia által kínált előnyöket.

A megoldás piaci létjogosultságára a Bell Research e téren végzett kutatása is rámutat. A szolgáltatás célcsoportja mintegy 15 000 szervezet, az ezeknél működő mintegy 455 ezer PC-ből közel 400 ezer hálózatba van kötve. A 44 ezer telephelyből mintegy 31 ezernél található helyi informatikai hálózat, azaz az összes telephely kb. 70%-nál van legalább 2 számítógép “összekötve”. Ennek ellenére a szervezetek 3/4 része csak 1 telephelyen üzemeltet LAN-t, és az összes PC-nek mintegy 85 százaléka a központokban található.

A kutatás arra is rávilágít, hogy a szolgáltatás koncepcióját a kis- és középvállalkozások 46 százaléka vonzónak találja. A koncepció vonzereje az egyszerűsödő adminisztrációban, az egykapus kiszolgálásban, a tervezhetőségben nyilvánul meg, de számos említés érkezett a szolgáltatás minőségére, innovativitására vonatkozóan is.

Emellett nemzetközi kutatások mutatnak rá, hogy az IP-alapú egységes kommunikációs alkalmazásokat használó szervezetek alkalmazottanként napi 32 percet takarítanak meg pusztán azzal, hogy a csapattagok hatékonyabb telekommunikációs eszközöket alkalmaznak.

“Az új szolgáltatásnak köszönhetően a kis és közepes méretű vállalkozások végre úgy fordíthatják teljes energiájukat az alaptevékenységükre, hogy eközben nem az informatika hiányából adódó hátrányuk halmozódik, hanem a meglétéből profitálhatnak, nap mint nap.” – mondta Király István, a T-Systems marketing igazgatója. “A tervezhető költségek, a szolgáltatásokkal kapcsolatos adminisztráció  csökkenése, valamint a megbízhatóan működő rendszer összességében olyan előnyöket jelent, amelyek véleményem szerint nem fogják elkerülni a versenyhelyzetben levő cégek figyelmét.” – tette hozzá.

“Azt gondolom, hogy néhány év múlva már csodálkozni fogunk, miért nem eleve így épült fel az informatika és a kommunikáció a kisebb cégeknél, annyira kézenfekvő a menedzselt szolgáltatások működése” – hangsúlyozta Vass Gábor, a Cisco Magyarország partnerkapcsolati és marketing igazgatója. “A Cisco fejlesztései régóta abba az irányba mutatnak, hogy a különböző céges adatok, tartalmak és szolgáltatások bárhol, bármikor és bármilyen eszközön elérhetők legyenek. Az ennek a szellemében kidolgozott Unified Communications megoldás megfelelő technológiai alapot és funkciókat biztosított ahhoz, hogy a T-Systems rendszerintegrációs tapasztalatával és szolgáltatói hátterével együtt egy valóban kézenfekvő szolgáltatás jöhessen létre.” – tette hozzá.

Az egységes, IP alapú műszaki háttérből adódó további előny, hogy nem merülhetnek fel kompatibilitási problémák az egyes egységek között, a távfelügyelet révén csökken a rendszer leállásából adódó kiesés, a szolgáltatás rugalmasan módosítható a szervezeti változásoknak megfelelően, és nem utolsó sorban az üzleti folyamatok által igényelt adatbiztonsághoz, védelemhez és szabályozáshoz szükséges mélységi védelmet nyújtja.

A szolgáltatás alapját jelentő Cisco UC 500 egységes kommunikációs rendszer lehetőséget teremt a cégek integrált hang-, video- és adathálózatának kialakítására. Biztosítja a vezetők és az alkalmazottak biztonságos csatlakozását az irodához, amikor úton vannak, vagy otthonról dolgoznak. A szolgáltatás részeként telepített IP-telefonok segítségével nemcsak a hagyományos telefonszolgáltatások érhetőek el, hanem számos többletfunkció is, így a személyes telefonkönyv, a hangposta, az intelligens hívásátirányítás és a hívócsoportok kialakítása.
A korszerű IP-technológia lehetőséget nyújt további IP-alapú alkalmazások bevezetésére, mint például vállalati címtár-integráció, hangposta- és e-mail integráció, tárcsázás adatbázisból, táv- és csoportmunka, videotelefonálás.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés