Connect with us

Hirdetés

technokrata

Együttműködési megállapodást kötött a HP és az SAP

Dotkom

Együttműködési megállapodást kötött a HP és az SAP

Az SAP Hungary ma bejelentette, hogy az SAP partneri programjának keretén belül (PartnerEdge program) együttműködési megállapodást kötött az HP Magyarországgal, melynek értelmében a HP Magyarországon középvállalatok részére önállóan értékesíthet SAP licenceket.

A megállapodás tovább erősíti a két cég anyavállalata között meglévő globális partnerséget, mely közel 20 évre nyúlik vissza. A stratégiai partnerség keretében a két cég közösen 60 000 installációt végzett el világszerte 22 000 ügyfélnél. A HP, mint az SAP globális technológiai, szerviz, hosting, support és szoftver partnere az SAP installációk közel felénél van jelen technológiájának köszönhetően.

Magyarországon az SAP jelenleg is értékesít bizonyos HP termékeket, míg a HP számos magyar nagyvállalatnál menedzselte az SAP vállalatirányítási rendszereinek bevezetését.

A két vállalat közötti szoros együttműködés nem új keletű: a HP kezdetektől az SAP rendszerek stratégiai hardver szállítója, továbbá számos magyarországi nagyvállalatnál vezette be az SAP vállalatirányítási rendszert, ezen belül pedig az IS-Utility modul honosítását is a HP végezte. A szolgáltató szektorban a Fővárosi Gázművek Zrt., az Égáz-Dégáz Zrt., a Tigáz Zrt. és a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. esetében is a HP mint implementációs partner vezette be az SAP termékét, és/vagy fejlesztette a cég SAP infrastruktúráját.

Ezen vállalatok egy részénél, valamint  a Magyar Posta Zrt.-nél és a Magyar Szabadalmi Hivatalnál is folyamatosan tanácsadási és támogatási szolgáltatást nyújt, továbbá a változó törvényi szabályoknak megfelelően frissíti, illetve az újabb üzleti igényeknek megfelelően módosítja az érintett modulokat. A HP szakértelmével és közüzemi tapasztalatával folyamatosan segíti a szolgáltatók gázpiac liberalizációra való felkészülését A gyártással foglalkozó vállalatok között pedig a két legnagyobb magyar gyógyszergyár, a Richter Gedeon Nyrt. és az Egis Nyrt. is a HP SAP bevezetési referenciái között található.

A HP és az SAP közötti szoros kapcsolatot jól jellemzi, hogy korábban az SAP bevezetéseknél közel 50%-ban a HP biztosította a hardvert, míg manapság ez az arány a 60%-ot is meghaladja. A HP a próbafázis idejére tesztszervereket és noteszgépeket is biztosít az SAP-t kipróbáló ügyfelek számára, ezzel is elősegítve a vállalatirányítási rendszer tesztelését és kiválasztását.

Az SAP a HP által fejlesztett Quality Center megoldást ajánlja saját termékei teszteléséhez. A Quality Center a követelmények megfogalmazásától a támogatás kialakításáig a teljes tesztmenedzsment megoldást kínál az alkalmazók számára. Az SAP LoadRunner by HP nevű alkalmazás pedig optimalizálja az SAP és nem SAP üzleti folyamatok teljesítményét, minőségét és skálázhatóságát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés