Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre több cég értékesít internetes aukcióval

Dotkom

Egyre több cég értékesít internetes aukcióval

A hazai vállalatok mind gyakrabban értékesítik nemzetközi online aukción feleslegessé vált alkatrészeiket, berendezéseiket. Ezzel a módszerrel adják el most a veszprémi Bakony Préstechnika és a kecskeméti Digital Disc Drives Kft. eszközeit is. Mindkét árverésre több száz potenciális érdeklődőt várnak.

A nyilvános aukciók sikere annak köszönhető, hogy gyorsak, magas árat lehet elérni és a legkorrektebb értékesítési forma – állítja a hazai és nemzetközi árverések szervezésével foglalkozó Intergavel Kft. projektvezetője. Balogh Richárd hangsúlyozta, az aukció egyre népszerűbb eladási módszer, amely egyrészt hivatalossá teszi az értékesítést, azaz nincs kézen-közötti kereskedés, másrészt maximalizálni lehet az elérhető árat – hangoztatja a szakértő. Magyarországon a vállalatokon kívül pénzintézetek, felszámolók is gyakran fordulnak az aukciószervezőhöz a bajba jutott cégek értékeinek elárverezési igényével.

Az Intergavelnél az online aukciók mellett élő árveréseket is szerveznek. A kisebb tételszámú aukciók esetén online, míg nagyobb darabszámnál inkább az élő árverés javasolt, mivel nagymennyiségű árut áttekinteni webes felületen nehézkes. Bár ennek magasabbak a szervezési költségei, ilyen esetekben mégis ez a megfelelőbb módszer.

Az eladandó termékekre nemcsak Magyarországról, de külföldről is érkeznek érdeklődők, így egyrészt a licitálók száma is gyarapszik, másrészt az elérhető ár is “nemzetközibb”, magasabb lesz – hívja fel a figyelmet a szakember. Mindkét mostani aukció nyílt, nemzetközi online árverés lesz. A Bakony Préstechnika árverése május 25-én, a Digital Disc Drivs-é június 3-án zárul. A kalapács alá kerülő eszközök és további részletek megtekinthetők a www.intergavel.hu oldalon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés