Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre jobban hódít a netes vásárlás

Dotkom

Egyre jobban hódít a netes vásárlás

2008-hoz képest mind az e-vásárlók száma, mind az online vásárlások gyakorisága megnőtt. Továbbra is az elektronikai cikkek, CD-k, DVD-k, könyvek, valamint a ruházati cikkek a legkeresettebbek a világhálón – derül ki a KutatóCentrum és a Mai Piac közös felméréséből.

Lendületben van az online piac: az internet penetráció emelkedése és az e-vásárlók számának bővülése mellett az elmúlt év során a vásárlások gyakorisága is növekedést mutatott – többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Mai Piac közös E-Shopping Report elnevezésű felméréséből. Míg tavaly a legalább hetente internetezők 62 százaléka próbálta már ki a netes vásárlást, addig idén ez az arány 78 százalékra nőtt.

Mind az idei, mind a tavalyi vizsgálat eredményei szerint leginkább a 25-34 évesek, a férfiak, valamint az átlag feletti anyagi körülmények között élők élnek az online vásárlás lehetőségével. Az előző évi adatokhoz viszonyítva ugyanakkor nőtt a fővároson kívül élő e-vásárlók aránya.

A legkelendőbbek – hasonlóan az előző évhez – az elektronikai termékek, a CD-k, DVD-k, könyvek, valamint a ruházati cikkek. Emellett magas az utazással kapcsolatos termékek (repülőjegy, szállás vagy komplex szolgáltatások) és a színház-, mozi- és koncertjegyek iránti kereslet.

A netes vásárlások motiváló tényezői lényegében nem változtak: leggyakrabban a gyorsaságot, egyszerűséget és a kedvezőbb árakat említették a megkérdezettek. Az elutasítók többsége a termékek kézzelfoghatóságának hiányát emelte ki az e-shopping legnagyobb hátrányaként. Ugyanakkor az internet egyre több lehetőséget kínál ennek ellensúlyozására – például multimédiás termékbemutatók, fogyasztói értékelések és vélemények megjelenítése, visszavételi garancia -, ezek kiaknázása segítheti az online vásárlás gyorsabb terjedését.

“Az E-Shopping Report egy több felmérésből álló kutatássorozat alapelemeként az általános online vásárlási szokásokat vizsgálja. Az e-kereskedelem témakörével két másik tanulmány is foglalkozik: az E-Shopping FMCG Report a napi fogyasztási cikkek piacát, az E-Shopping Electronics Report pedig az elektronikai cikkek internetes kereskedelmét elemzi” – mondta Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés