Connect with us

Egy ifjúsági szervezet robbantotta ki az első kiberháborút

Dotkom

Egy ifjúsági szervezet robbantotta ki az első kiberháborút

Két éve túlterheléses támadások bénították meg Észtország számítógépes rendszereit és részben a gazdasági életét is. Egy orosz ifjúsági szervezet most magára vállalta a felelőséget a balti állam honlapjainak több mint egy hónapon át tartó blokkolásáért.

Egy orosz második világháborús emlékmű eltávolítása Tallinn egyik teréről volt az oka annak a számítógépes támadásnak, amely megbénította Észtország számítógépes rendszereit két éve. A támadók a világ különböző pontjain található zombigépek ezreinek a segítségével szervereket terheltek túl és gyakorlatilag kikapcsolták az internetet a balti államban. Oroszország idáig tagadta, hogy bármi köze lenne az összehangolt hackertámadáshoz, tegnap azonban egy, az orosz kormány által is támogatott ifjúsági szervezet, a Nashe egyik vezetője Konstantin Goloskokov azt állította, hogy a szervezet áll a támadás mögött.

Az ifjúsági vezető a Financial Times-nak adott interjújában kiállt a számítógépes háború törvényessége mellett. “Semmi jogelleneset nem tettünk. Csak meglátogattunk néhány honlapot és addig ismételgettük a látogatásokat, amíg az oldalak le nem álltak. Mi nem blokkoltuk őket, ők blokkolták magukat, mivel nem voltak képesek kezelni a megnövekedett forgalmat. Nem is nevezném az esetet kibertámadásnak, hiszen inkább védekezés volt. Megtanítottuk az észt rezsimnek, hogy ha jogellenesen cselekszenek, akkor megkapják a megfelelő választ.” – mondta el Golosokov.

A Nashe vezető tagadta, hogy az orosz állami szervek kezdeményezték volna a támadást, és azt állította, hogy a meglehetősen nagy szervezőmunkát igénylő műveletet önszántukból, az észtek lépésein felháborodva hajtották végre. Ezt azért is nehéz elhinni neki, mert az ifjúsági szervezet alapításában fontos szerepe volt Vlagyiszlav Szurkovnak, akit a Kreml egyik fő ideológusának tartanak és jelenleg az elnöki hivatalvezető helyettese. Ezen kívül pedig valószínűtlen, hogy az orosz hivatalos szervek bármit is tenni fognak a vallomást követően azért, hogy megbüntessék az ifjúsági szervezet tagjait, mert hosszú időre megbénították egy ország számítógépes rendszerét.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

lg_thinq_amazon_01

Smart home

Az LG háztartási gépei bevásárolnak helyetted online

2019. augusztus 22. csütörtök
klíma az irodában

Office

Hogyan állítsuk be a klímát az irodában

2019. augusztus 21. szerda
mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő
Honor20Pro

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő