Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az eBay-t is érinti a válság

Dotkom

Az eBay-t is érinti a válság

A gazdasági világválság hatására az eBay, a világ legnagyobb online aukciós oldala 31 százalékkal kevesebb profitot termelt. Ez lehet az első visszaesés az 1995-ös indulás óta.

Ebben az évben a vállalat jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy csökkentse az aukcióktól való függést. A fix áras termékek vételének növekedése lelassult, ahogy a PayPal üzletmenete is.

A vállalat internetes bevételei az utolsó negyedévben 367 millió dollárra rúgtak. 2007 negyedik negyedévében a bevétel 530,9 millió dollár volt, 39 centes részvényárfolyam mellett. Az utolsó negyedévet is beleszámolva a cég bevétele 8,54 milliárd dollár volt egész évben, ami 11 százalékkal több, mint 2007-ben. A PayPal bevétele 11 százalékkal nőtt, míg a teljes kifizetések 14 százalékkal. Ezzel szemben a Skype 26 százalékos bevétel-növekedést ért el. Az cég oldalát 85 millióan látogatják, ennek ellenére decemberben 4 százalékkal volt alacsonyabb a forgalom, mint 2007 év végén.

A vállalat a negyedik negyedévben a 16 ezres dolgozói létszámának 10 százalékát küldte el, emellett 1,35 milliárd dollárt fizetett azért, hogy megszerezzen egy online fizetéssel foglalkozó céget, a Bill Me Later-t, és, hogy megvegyen két dániai reklámcéget – adta hírül a NyTimes.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés