Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az eBay kevesli a 2 milliárd dollárt a Skype-ért

Dotkom

Az eBay kevesli a 2 milliárd dollárt a Skype-ért

Az eBay ügyvezető igazgatója nem ért egyet a Skype-ot 2 milliárd dollárra értékelő elemzőkkel, derült ki a cég szerdai közleményéből.

A San Jose-i eBay múlt hónapban jelentette be, hogy eladná az internetes telefonszolgáltatást nyújtó cégét, 2010 első felében. Az elemzők 2 milliárd dollárra értékelték ekkor a Skype-ot, amit az eBay 2,6 milliárd dollárért vásárolt meg 2005-ben. John Donahoe ügyvezető igazgatót egy barcelonai konferencián kérdezték az elemzők becsléséről, amire ő azt mondta, hogy túl alacsony.

Donahoe nem volt hajlandó egy minimumárat megnevezni a Skype-ért, csak annyit jelentett ki, hogy szerinte sokat ér, és a számok önmagukért beszélnek. Nagyon kevés olyan cég van, ami ilyen szépen növekedett. A Skype társalapítói, Niklas Zennstrom és Janus Friis több befektetői társasággal is felvették a kapcsolatot, hogy megpróbálják visszavenni régi vállalkozásukat. Donahoe arra se válaszolt, hogy keresték-e már meg árajánlattal.

Az igazgató a konferencián tartott elődadásán elmondta, hogy az öt éves cégnek ma már 400 millió felhasználója van. Már iPhone-on is elérhető a szolgáltatás. 24 órán belül a legnépszerűbb alkalmazás lett 40 országban. Három hét elteltével, az iPhone-ok 10 százalékára felkerült. Az eBay szerint az e-kereskedelem 15-20 százalékos részesedést fog kihasítani a jelenlegi 5 százalék helyett, a teljes kiskereskedelem forgalmából.

A múlt hónapban tette közzé negyedéves eredményét a cég, mi szerint nettó profitja 357 millió dollár volt, a tavalyi 460 millió dollár után, elsősorban az erősödő dollár miatt, ami visszavetette a nemzetközi eladásokat, írta meg a Reuters.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés