Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Time Warner megvásárolta a Google AOL részesedését

Dotkom

A Time Warner megvásárolta a Google AOL részesedését

A Google eladta a Time Warner médiacégnek az öt százalékos részesedését az America Online internetes vállalatban 283 millió dollárért.

A Time Warner 283 millió dollárt fizetett a Google öt százalékos részesedéséért az America Online internetes vállalatban. A keresőjéről ismert cég 2005-ben jutott hozzá az AOL részvényeihez, amikor egy öt évre szóló partnerségi megállapodást kötött az internetes hirdetésekkel és tartalomszolgáltatással foglalkozó céggel. Elemzők szerint a Time Warner a lehető legalacsonyabb áron szerezte meg a jelenleg 5,6 milliárd dollár értékű vállalat részvénycsomagját.

Az America Online és a Time Warner az évtized elején egyesült, a vállalatok különválását májusban jelentették be. Az AOL fénykorában betárcsázós internet hozzáférésekkel látta el az amerikai háztartások jelentős részét és internetes tartalomszolgáltatással foglalkozott. Az egyesülés óta eltelt nyolc évben, a jobb ajánlatokat kínáló többi szolgáltatónak sikerült elcsábítania az előfizetőit, miközben a Google és más cégek az internetes hirdetésekből származó bevételeit tüntették el.

Amikor a két cég egyesült, akkor a közös cég nagyobbik része az AOL részvényesek kezébe került, az internetszolgáltató tulajdonképpen megvásárolta a több filmstúdiót és tévécsatornát, többek közt a CNN-t, vagy a HBO-t is üzemeltető céget 147 milliárd dollárért. Elemzők szerint az egyesülés azért jöhetett létre, mert az internetes cég részvényei rendkívül túlértékeltek voltak a dotcomlufi kipukkadása előtt. A Reuters úgy értesült, hogy a szétválást követően az America Online kizárólag internetes hirdetésekkel fog foglalkozni, és a cég részvényei a Time Warner részvényeseinek a kezébe kerülnek majd.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés