Connect with us

Hirdetés

technokrata

Árverésen értékesíthetik a 900-as frekvenciát

Dotkom

Árverésen értékesíthetik a 900-as frekvenciát

A szabadon lévő 900 megahertzes sáv értékesítésének egyik lehetséges módja a frekvenciaárverés, az erre vonatkozó döntés hamarosan megszületik – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Ez a technika egyébként megegyezik egyik-másik szolgáltató elvárásaival (Napi Gazdaság, 2011. február 14.). Az eljárás eredményeként a piaci szereplők várhatóan a harmadik negyedév végére juthatnak frekvenciákhoz. A tárca a verseny erősödése mellett azt várja, hogy mérséklődnek a szolgáltatások árai, miközben az igénybe vehető sávszélesség és a szolgáltatási választék is fejlődik. A frekvencia értékesítésével teljesülhetnek a szolgáltatók évekkel ezelőtt megfogalmazott elvárásai, a cégek ugyanis jó ideje szeretnének hozzájutni ehhez a tartományhoz, amelyen a 3G-hez képest költséghatékonyabban lehetne adatszolgáltatást nyújtani, ezért ezt főleg a gyéren lakott településeken hasznosítanák a cégek. A fejlesztési tárca azt is jelezte, hogy a cégek által használt frekvenciáira új, sávdíjas díjrendszer vezetnek be. A tervezet lényege, hogy a jövőben a szolgáltatóknak az általuk használt sávok után egyszerűen és átláthatóan számítható díjat kell majd fizetniük.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés