Connect with us

Hirdetés

technokrata

Virtuálissá válik a tolvajszakma

Dotkom

Virtuálissá válik a tolvajszakma

Idén először több volt digitális lopások száma, mint a kézzelfogható eszközöké.

Immár negyedszer adta ki éves elemzését az amerikai, kockázatelemzéssel foglalkozó Kroll vállalat, melyben érdekes megállapításokat tett. Kiderült, hogy az elmúlt 12 hónapban több mint 20 százalékkal nőtt a vállalatok vesztesége, vagyontárgyaik eltulajdonítása miatt (1,4-ről 1,7 milliárd dollárra). Mindez komoly átrendeződés közepette zajlott le: idén először nagyobb részarányt tett ki az elektronikus tolvajlás az összes, ilyen jellegű bűncselekményből, mint a fizikai eszközök ellopása. A 2009-es 18 százalékról ugrott 27,3 százalékra, miközben ennél egy tizeddel kisebb lett a kézzelfogható berendezések, alapanyagok stb. aránya (2009-ben pont 28 százalék volt ez az érték).

A kutatásról
801 vállalatvezető kikérdezésével végezte felmérését az Economist Intelligence Unit, a Kroll megbízásából. A vezető beosztásban levők a világ minden tájáról képviselték a cégeket.

Persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen vállalatról van szó; szektoronként más-más eredményt „produkáltak” a gazdálkodó szervezetek. Nem meglepő módon a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cégeknél volt a legnagyobb az elektronikus lopások aránya (42 százalék, az egy évvel korábbi 24 százalékhoz képest), második helyre a szakmai szolgáltatásnyújtó vállalatok futottak be (itt a változás 13 százalék volt – 27 százalékról 40 százalékra emelkedett a digitális tolvajok tevékenységének aránya). A technológiai, média és távközlési vállalatok 37 százalékot „hoztak”, a 2009-es 29 százalék helyett.

Annak ellenére, hogy az elektronikus lopások száma növekvőben van, a megkérdezett vállalatok csökkenő hajlandóságról számoltak be, ami a jövő évi IT-biztonsági költéseket illeti: 51-ről 48 százalékra esett vissza ezen cégek aránya. Ugyanakkor a félelem általános: Kínában, Afrikában és Latin-Amerikában a vállalatok majdnem fele tart a lopás (legyen az fizikai vagy elektronikus) valamilyen fajtájától. Jellemzően az alkalmazottaktól kell óvakodni: a nyilatkozatok szerint legtöbbször a pályakezdő alkalmazottak, a rangidős vezetés és a külső ügynökök dézsmálják meg a cégek tulajdonát.

irodai alkalmazott ablaknal

„Emelkedőben van a bizalmas információk megszerzésére irányuló lopások száma, mivel az adat egyre könnyebben hordozhatóvá válik, az elkövetők – gyakran elbocsátás előtt álló és/vagy elégedetlen munkavállalók – a megfelelő ellenőrzés hiányában könnyen magukkal vihetik.” – nyilatkozta Robert Brenner, a Kroll amerikai régióért felelős alelnöke – „Ezzel párhuzamosan a tolvajok egyre inkább odafigyelnek az ellopott szellemi tulajdon növekvő értékére. A felmérés eredményei szerint nincs arról szó, hogy a más típusú csalások száma csökkenne, inkább az a helyzet, hogy az elektronikus lopások száma ugrott meg.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés