Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megvan mennyit fizet pontosan a Telekom

Dotkom

Megvan mennyit fizet pontosan a Telekom

A Magyar Telekom ma reggel közleményben tudatta, számításai szerint mennyi kötelezettséget jelent számára a válságadó. Ez közel áll korábbi becslésünkhöz.

A Magyar Telekom ma reggel közleményben tudatta, mennyi extra kiadást jelent számára a távközlési cégekre kivetett különadó.  Az idei évben várt 27,5 milliárd forintos extra teher a korábbi becsléseknek inkább a felső széléhez áll közelebb, a 7-9 százalékos EBITDA csökkenésről szóló eredményvárakozásukat azonban nem érinti, mivel egyszeri tételként számolnak vele.  Íme a közlemény: „A Magyar Telekom, Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy a Magyar Országgyűlés 2010. október 18-án törvényt (2010. évi T/1374 törvényjavaslat) fogadott el a kiskereskedelmi, energiaellátó és távközlési szektorok különadójáról. A törvény alapján a Magyar Telekom Csoport 2010-ben várhatóan 27,5 milliárd forint különadót fizet.

A Magyar Országgyűlés 2010. október 18-án törvényt fogadott el az egyes ágazatokat terhelő különadóról (2010. évi T/1374 törvényjavaslat). A különadó a kiskereskedelmi, energiaellátó és távközlési szektorokat érinti, az elektronikus hírközlési szolgáltatásból származó éves nettó árbevételre kerül kivetésre, és 2012 végéig lesz hatályban.

A törvény alapján a Magyar Telekom Csoport 2010-ben várhatóan 27,5 milliárd forint különadót fizet. Az adó várhatóan az egyéb költségek között kerül elszámolásra, és csökkenti az adózás előtti eredményt. Ennek következtében a Társaság 2010-ben várhatóan körülbelül 1 milliárd forinttal kevesebb társasági nyereségadót fizet. A különadót a Magyar Telekom – annak ellenére, hogy várhatóan egyéb költségként jelenti – rendkívüli tételként kezeli, ezért nem érinti a 2010-es publikus célkitűzéseket. A Társaság a rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA esetében 2010-ben továbbra is 7-9%-os csökkenésre számít.”Az extraadó a várakozások szerint 3 évig marad érvényben. Ha feltesszük, hogy minden évben nagyjából ennyi extraköltség terheli miatta a Telekomot, akkor első körben durván 70-80 forintnyi árfolyamesést indokol részvényenként az extra adó. A részvények árfolyama megközelítőleg ennyit esett az adó bejelentése óta.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés