Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nagyobb profit, kevesebb új ügyfél az IBM-nél

Dotkom

Nagyobb profit, kevesebb új ügyfél az IBM-nél

Az új szolgáltatási szerződések értéke 7 százalékkal 11 milliárd dollárra csökkent a harmadik negyedévben – tette közzé az IBM, amivel immár három negyedév óta folyamatosan csökken az új szerződések értéke, ezért hiába ért el a vállalat a vártnál jobb eredményt, részvényei 4 százalékot zuhantak a tőzsdén.

Miközben javult az amerikai számítástechnaikai órás gépei és szerverei iránti kereslet, a cég által nyújtott szolgáltatások – amelyek az árbevétel 60 százalékát, és a profit 40 százalékát teszik ki – azonban nem mennek ilyen jól.

Az ABN Amróval október 8-án írtak alá egy nagyobb, 1,8 milliárdos üzleti szolgáltatási szerződést, ami így technikailag a negyedik negyedévben fog csak megjelenni.

Az IBM nettó profitja a tavalyi harmadik negyedhez képest 12 százalékkal 3,59 milliárd dollárra nőtt, ami részvényenként 2,82 dollárt jelent, miközben az elemzők 2,75 dollárt vártak. Az árbevétel 3 százalékkal 24,3 milliárd dollárra nőtt a negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami szintén felülmúlja a 24,1 milliárd dollárról szóló várakozásokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés